RETRO RÁDIÓ

"Az utolsó morzsákat is kiszedegette" – már nasizva nézi kedvenc filmjeit SMA Tomika

IF
Szerző
IF
Létrehozva2024. 06. 07. 07:30

Bár Tomikának nagyon sok mindenről le kellett mondania a betegsége miatt, amit a vele egykorú gyerekek természetesnek vesznek, mindig kitartóan küzdött a gyógyulásért. A kisfiú a génterápia óta újabb és újabb trükkökkel kápráztatja el szüleit és végre ő maga is kiélvezheti az élet apró örömeit.

Ahogy arról lapunk már többször hírt adott, napról napra hatalmas fejlődés figyelhető meg a 7 éves Galó Tomikán. A kisfiú életét eddig teljesen beárnyékolta betegsége, a gerinc eredetű izomsorvadás, vagyis az SMA. Képtelen volt egyedül enni, sőt inni is csak fekve, cumisüvegből tudott. Ez azonban már mind a múlté, mivel mióta megkapta a többszázmillió forintos génkezelést, szinte rá sem ismerünk Tomikára.

Tomika újra szilárd ételt ehet  Fotó: Hornischer Anikó

Tomika fél éves kora óta küzd a súlyos betegségével. Amikor diagnosztizálták, akkor Magyarországon még semmilyen kezelés nem volt elérhető és gyakorlatilag kezelés nélkül az SMA1-es gyermekek körülbelül két éves korukig élnek. A diagnózis után azt mondták a szülőknek, hogy szeressék, ameddig velük van. Tomika azonban nagyon szépen fejlődött, logopédus is foglalkozott vele, és bár az elején azt mondták, a beszédre sem lesz képes, most reggeltől estig be sem áll a szája. A gyógytornával is szépen haladt, egy dologban viszont rohamosan romlott az állapota, ez pedig a nyelés.

Nagyon-nagyon sokat nyel félre evés közben és mivel a felköhögés is nehezített az SMA-s gyerekeknek, ezért sokkal nehezebben birkózik meg a félrenyelt falatokkal. Minden nap rettegünk Tomikáért, minden étkezésnél imádkozunk, hogy ne legyen baj. 

– mesélte lapunknak egy évvel ezelőtt Tomika édesanyja, Anikó.

Szinte napok alatt kúszott be az életükbe a turmixgép is. A kisfiúnak mindent pépesíteni kellett, nehogy baj legyen. Tomika minden álma egy szelet pizza vagy egy Túró Rudi volt, ám ő maga is belátta, hogy hiába vágyik rá, már nem tudja megenni kedvenc ételeit. 

 

Ahogy arról a Bors korábban beszámolt, a génterápiának hála a kisfiú a nyelésben is sokat fejlődött és már újra szilárd ételt fogyaszthat. Ilyenkor szülei mindig nagyon odafigyelnek rá és Tomikától is kérték, hogy fókuszáljon az evésre és semmi se terelje el a figyelmét, nehogy félrenyeljen. Édesanyja a napokban azonban megosztott egy videót a kisfiúról, amin azt láthatjuk, ahogy tévézés közben nasizik.

Nem tiltott gyümölcs már a chips sem, persze, az egészségesebb változat és szigorúan só nélkül, mert azt most kerülnünk kell a mája miatt. Az utolsó morzsákat is kiszedegette, nehogy kárba vesszen, miközben épp a kedvenc dínóiról nézett természetfilmet. Olyan aranyos volt, öröm volt nézni. Végre elfelejthetjük azt a szabályt is, hogy filmezés közben nincs nasi, hogy csak az evésre koncentrálhasson.

 – mesélte felhőtlen boldogsággal a büszke anyuka.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.