tóth gabi
Újabb sikerélménye volt SMA Tomikának. Hosszú idő után újra szilárd ételt ehetett.
Ahogy arról lapunk beszámolt, a hétéves SMA Tomika kereken egy hónapja kapta meg a csodagyógyszert. Reményteli időszak most ez a Galó család számára, akik két, akadályokkal és megpróbáltatásokkal teli év után végre fellélegezhetnek. Tavaly decemberben ugyanis megtörtént a csoda, amire annyit vártak, összegyűlt a pénz, ami lehetővé teszi, hogy a kisfiú teljes életet élhessen. Tomika azóta rengeteget fejlődött. A szülei minden nap csillogó szemekkel lesik kisfiuk minden mozdulatát.
Lapunk a kezdetek óta figyelemmel kísérte a család harcát az idővel szemben. Kollégáink többször is meglátogatták a kisfiút otthonában, ott voltak a jótékonysági eseményeken, sőt még élete legfontosabb utazása előtt is csevegtek a kis harcossal a reptéren. Nem csoda hát, hogy szerkesztőségünk is együtt örül minden apró sikernek a családdal.
A kisfiú édesanyja, Anikó, alig egy évvel ezelőtt könnyeivel küszködve mesélte el nekünk, hogy bár fia a gyógytornával nagyon szépen halad és akaratereje egy felnőttével is vetekszik, egy dologban viszont nem erősödik, sőt inkább romlik az állapota, ez pedig a nyelés. Kétségbeesve számolt be róla, hogy Tomikának szinte mindent pépesítenie kell.
Tomika egy olyan másfél évvel ezelőttig még pontosan ugyanazt ette, amit mi. Tehát ha egy rántott húst apró darabokra vágtam neki, akkor nagyon ügyesen megrágta, le tudta nyelni, és azt vettük észre, hogy hetek alatt bekúszott a turmixgép az életünkbe.
– részletezte az édesanya 2023 februárjában..
Ez nemcsak a szülők számára volt nagyon nehéz helyzet, hanem Tomikának is. Nehezen fogadta el azt, hogy ami eddig könnyen ment, most már nehézségeket okoz. Egy idő után már a kisfiú is érezte a határait és már pontosan tudta, hogy mit tud lenyelni, és mit nem. Ekkor még a 700 millió forintos összeg több mint a fele hiányzott. Ők azonban végig hittek abban, hogy sikeres lesz a gyűjtés és fiuk egyszer újra képes lesz azokra a dolgokra, amikre korábban. Egy évvel később ez a vágyuk valóra is vált, büszkén mutatták meg követőiknek, hogy Tomika végre boldogan majszolja a reggeli szendvicsét.
Feszegetjük a határokat, próbálgatjuk, meddig mehetünk el biztonságosan. Pár napja már így uzsonnázik Tomika. Nem kell apró kockákra vágnom a szendvicsét. Csak ülök mellette és nézem milyen ügyes, ő pedig nem érti, mit nézek annyira.
– árulta el az anyuka, aki azt is elmesélte, hogy ahogy pakolgatott a szekrényben, megtalálta a turmixgépet.
Csak álltam és néztem... Amilyen alattomosan kúszott be az életünkbe, olyan csendben távozott. Tegnap döbbentem rá, hogy több, mint 1 hete nem nyúltam érte. A húst is ügyesen eszi már kis kockákban és nem köhög közben.
– részletezte.