INSIDER

Szerző M. N.

Létrehozva: 2024.06.11.

Ilyen nincs! Még ezt is ellopják a hazai tolvajok, egyre bizarrabb

Mondhatnánk, hogy sajnos mindennapossá vált, hogy a tolvajok autókat, pénztárcákat, mobiltelefonokat lopnak el. Azonban úgy tűnik, hogy akadnak köztük, akik nem elégednek meg a „klasszikus” holmikkal, így ők mindent IS visznek, ami mozdítható. Ezúttal például egy Újpalotán élő család két locsolócsövét.

Az egyik újpalotai közösségi oldalon osztotta meg egy asszony a történetét, miszerint keresik azt a tolvajt, aki a Nyírpalota út 80. alatt lévő közösségi kertbe belopózott és onnan az éjszaka folyamán két darab feltekerős slagot a dobjával együtt ellopott. A sértett szerint a tolvajok a kerítésen másztak át. Arra kéri a lakókat, aki látott bármit, az jelentkezzen. 

Kérem, ha hallott vagy látott valaki valamit tegnap éjszaka kb. 1 óra után és érdemben leírást tud adni a tolvajról értesítsen. A rendőrségnek jeleztük a lopást

– írták. 

Tolvajbanda jelent meg Ezüsthegyen /
Már nem csak a "klasszikus" értékekre utaznak a tolvajok / Fotó: Lucky Business (Illusztráció)

Azonban nem csak ez a tolvaj döntött úgy, hogy furcsa, bizarr dolgot lop el, többen is hasonlóan cselekedtek. Korábban a Ripost készített egy összeállítást, melyben összeszedtük, hogy mik voltak a legviccesebb dolgok, amiket elcsentek – persze nem azoknak, akiket meglopták.

Az egyik kedvenc történetünkben két tizenéves hajdúhadházi fiatal úgy döntött 2016. február 16-án, hogy kirabolnak egy családi házat. Az akciójuk sikeres is volt, elloptak egy tévét, egy beltéri egységet, továbbá egy pokrócot (?) is. Amikor épp távozni akartak, észrevettek egy nyulat az udvaron, így a négylábú szemtanút is a hónuk alá csapták, majd leléptek a helyszínről. Később az ellopott értékeket és a tapsifülest lefoglalták a rendőrök, majd visszaadták a jogos tulajdonosának.

Az udvaron lévő nyuszit is ellopták / Fotó Shutterstock (Illusztráció)

Persze akad még legendás sztori, például melynek főhőse egy Mia névre hallgató rendőrkutya volt. A tízéves juhászkutya buktatott le ugyanis egy pécsi tolvajt, aki 200 ezer forint értékű, négy zsáknyi füstölt árut lopott egy húsüzemből.

Érdemes megemlíteni azt a férfit és fiát is, akiket szabadnapos rendőrök kaptak le Vámospércsen, február 13-án. A zsaruk szolgálatba helyezték magukat és igazoltatták a férfiakat, ugyanis feltűnt nekik, hogy indokolatlan mennyiségű tormát szállít az egyik férfi a biciklijén. Később kiderült, hogy apa és fia tört be egy helyi üzembe, ahonnét 3 zsák tormát loptak, amit később a piacon akartak eladni.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek