tóth gabi
Visszaélt a jótevőjük segítségével egy család, akiknek tavaly júniusban égett porig a házuk. Még a számlákat sem fizették be határidőre és mindent beborított a kosz és mocsok.
A borsodi család háza tavaly nyáron lett a tűz martaléka. Ildikó ekkor úgy döntött, hogy önzetlenül saját házát ajánlja fel, hogy legyen fedél a károsultak feje felett.
Dudás Ildikó a Facebookon értesült róla, hogy a család fedél nélkül maradt egy tűzeset miatt. Ildikó élete minden perce a segítségről szól, hiszen a Mesés mosoly gyermekekért alapítvány vezetőjeként megszámolhatatlan beteg és bajba jutott emberen segített már. Azonnal gyűjtést szervezett nekik, és felajánlott egy házat, ahol a család addig élhet, míg az otthonukat sikerül újjáépíteni.
Megesett a férfin a szívem. A lakásért cserébe csak annyit kértem, hogy tartsák rendben, és minden hónapban 50 ezer forint körüli összeget fordítsanak a házra, mert már régóta üresen állt. De sajnos nem így történt
– sóhajt fel szomorúan Ildikó, aki még munkát is ajánlott a bajba jutott férfinak.
Az elején még minden rendben ment, de mikor a férfi megismerte új párját megváltozott minden. Az ingatlant kezdte elhanyagolni, és már jótevőjének sem vette fel a telefont. Ekkor jött az igazi feketeleves. Mikor Ildikó elment a házhoz, még abba a szobába sem tudott bemenni, amit fenntartott magának. Miután kérdőre vonta a lakókat, kiderült, hogy a számlákat sem fizették be határidőre, és a csekkekkel sem tudtak elszámolni.
Azért esett különösen rosszul, mert a férfivel nemcsak munkatársak lettünk, hanem már-már családtagok is
– mondja Ildikó, aki az eset után megkérte a családot, hogy költözzön ki az ingatlanból május 1-ig, de sajnos ez csak május végén történt meg. A felszólítást hosszú procedúra követte mire végre visszakaphatta a házát a tulajdonos.