RETRO RÁDIÓ

Elsöprő tömeg üzente Brüsszelnek: a magyarok a béke pártján állnak

Létrehozva2024. 06. 01. 17:32
Frissítve2025. 10. 22. 14:49

Több százezren álltak ki a háború ellen a Békemeneten.

Egy órakor indult útjára a 10. Békemenet a Margitszigetre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet. A tömeg már tizenegy órától gyülekezett, nagyon sokan jöttek, még az utolsó percekben is, az ország minden tájáról.

ORBÁN Viktor
Fotó: Koszticsák Szilárd

Többen érkeztek külföldről is, német és svéd, illetve lett, litván és észt zászlók is feltűnnek a tömegben, szolidaritásukat kifejezve. 

Fotó: Metropol

Kocsis Máté meghatónak és inspirálónak nevezte a több százezres tömeget. 

Magyarországon bebizonyítjuk, hogy tudunk nyerni békepárti és szuverenista politikával a választásokon!

Vitályos Eszter kormányszóvivő a margitszigeti nagyréten személyesen tette le voksát a béke mellett. 

Kiállok a béke és a biztonság mellett, rengetegen jöttek ma el, énekelve vonultunk végig a rakparton

Rétvári Bence a Hír TV stábjának úgy nyilatkozott, 

mikor a békemenet létrejött, még nem is tudtuk, milyen nagy szó ez és micsoda jelentősége lesz mostanra hazánkban

Szánthó Miklós a tömegben úgy fogalmazott a Hír TV riporterének, ez a tömeg olyan, mint egy menetelő népszavazás. 

Fotó: Ripost

Gál Kinga a Hír TV-nek azt nyilatkozta, soha nem volt ennyire szükség a békemenetre, mint most, amikor háborús pszichózisban szenved Európa. 

Deutsch Tamás felhívta a figyelmet, ha itt nem állítjuk meg a folyamatot, Európa háborús félként sodródhat bele a konfliktusba, 

békepárti fordulatra van szükség!

A résztvevők közül többen „Hajrá Magyarország!”, „Fidesz”, „Szavazz! Június 9.”, „No war, No gender, No migration” feliratú, illetve helységnevekkel feliratozott zászlókat tartottak a magasba, és megjelent egy European Union Civil Cooperation Council feliratú zászló is.

Menet közben a Himnuszt és a Kossuth nótát is énekelték, a tömeg a „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”, a „Hajrá Fidesz!” valamint az „árad a Duna, apad a Tisza” jelszavakat is többször skandálta.

A nemzeti színű mellett, székely, német és svéd zászlók is feltűntek a menetben.

Nézd meg képgalériánkat:

békemenet 2024
békemenet 2024
békemenet 2024
ORBÁN Viktor
békemenet 2024
békemenet 2024
békemenet 2024
békemenet 2024
békemenet 2024
békemenet 2024
békemenet 2024
pataky attila
békemenet 2024
rákay philip
békemenet 2024
békemenet 2024
békemenet 2024
békemenet 2024
Semjén Zsolt
Semjén Zsolt
békemenet 2024
békemenet 2024
békemenet 2024
békemenet 2024
békemenet 2024
békemenet 2024
békemenet 2024
békemenet 2024
békemenet 2024
békemenet 2024
ORBÁN Viktor
ORBÁN Viktor

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.