RETRO RÁDIÓ

Megszólalt a kórház: Így van most Robert Fico

Létrehozva2024. 05. 20. 14:53

Tovább javult Robert Fico szlovák kormányfő állapota, aki ellen a múlt héten merényletet kíséreltek meg - közölte hétfőn a miniszterelnököt kezelő besztercebányai Roosevelt kórház.

A mai konzultációk szerint a beteg állapota stabilizálódott

– áll a közleményben, amely szerint Robert Fico kommunikál, és gyulladásai lassan enyhülnek.

Robert Fico és Orbán Viktor
Robert Fico / Fotó: AFP

A kormányfő egyelőre a kórházban marad

– tették hozzá.

A kórház előző nap azt közölte, hogy a miniszterelnök már nincs életveszélyben.

Az 59 éves kormányfőre szerdán Nyitrabányán egy férfi nyitott tüzet, sebesülései nagyon súlyosak voltak. A támadó, akit a szlovák média a 71 éves Juraj Cintulaként azonosított, öt lövést adott le a miniszterelnökre, és négyszer eltalálta. Robert Fico szerdán egy ötórás, pénteken pedig egy rövidebb műtéten esett át Besztercebánya kórházában.

A merénylőt szombaton a Pozsonytól északkeletre fekvő bazini (pezinoki) székhelyű különleges bíróság elé állították, amely előre megfontolt emberölési kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. A kormány azt közölte róla, hogy politikai indokból követte el a tettét.

Robert Fico 2023. október 25. óta tölti be ismét a kormányfői tisztséget, miután Irány (Smer-SD) nevű pártja tavaly ősszel megnyerte a parlamenti választásokat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.