tóth gabi
2019. május 29-én, a Margit híd közelében Viking Sigyn szállodahajó nekiütközött a Hableány sétahajónak, és azt maga alá gyűrte, elsüllyesztette. A tragédia, melyben 27 ember veszítette életét, a magyar hajózás történetének fekete napja lett.
Május 29-én, szerdán este lesz pontosan öt éve, hogy bekövetkezett a dunai Hableány-tragédia. A bíróság első fokon összesen 1,827 milliárd forint sérelemdíjat ítélt a károsultaknak. A Hableány sétahajó aznap süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.
Aznap este, 21 óra 5 perckor történt, hogy az elsüllyedt Hableány jeladó készüléke utoljára sugárzott adatokat az akkor már a hullámsírba rohanó hajó helyzetéről. A hegymenetben közlekedő magyar rendezvényhajó összeütközött a szintén hegymenetben haladó, svájci tulajdonú Viking Sigyn nevű szállodahajóval, aminek következtében a Hableány előbb felborult, majd teljesen elmerült a vízben.
Tragikus utolsó útja során a Hableány fedélzetén a baleset időpontjában 35 ember volt, közülük 7 embert emeltek ki élve a vízből. Ezt követően a Duna érintett, 215 kilométeres szakaszán 19 hajóval keresték folyamatosan az eltűntek keresését. A hivatalos bejelentések szerint 27 halálos áldozatot (25 dél-koreai utast és a 2 fős magyar legénységet) találtak meg. Az utolsó áldozatot azóta is keresik. Azt a 40 év körüli, dél-koreai nőt, aki eltűnésekor kék kabátot, fekete nadrágot és fehér sportcipőt viselt. Szakértők szerint hiába a nyomravezetőnek felajánlott 1 millió forint, a dél-koreai nő végső nyughelye örökre a hullámsír lesz…
A test már darabokra szakadhatott, teljesen lebomlott, akkor is, ha fennakadt valami víz alatti roncsban
– mondta korábban Sándor Ferenc egykori műszaki honvéd, a békaemberek között csak Csigaként ismert búvár a Ripostnak.
A baleset világszerte éles visszhangot keltett a híradások révén, ez pedig érzékenyen érintette a magyar hajózást is. A népharag felelősöket követelt. A baleset miatt indult büntetőperben a Viking Sigyn kapitányát, Jurij C.-t "a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt" első fokon, nem jogerősen 5 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
Idén februárban pedig a törvényszék a két hajótársaságot kötelezte az áldozatoknak és hozzátartozóiknak járó sérelemdíj megfizetésére, ők azok, akik érintettek voltak a Hableány turistahajó balesetében. A magyar jogtörténetben – a vonatkozó emberi tragédia mértékét illetően – ez idáig egyedülálló polgári peres eljárást 78 felperes indította. Összesen 1,827 milliárd forint sérelemdíjról van szó, amit azért kell a balesetben részt vevő hajótársaságoknak kifizetniük, mert:
megsértették a túlélők élethez és egészséghez fűződő, valamint az áldozatok legtöbb hozzátartozójának teljes családban éléshez fűződő személyiségi jogát.
A Hableány tragédiájának második évfordulója alkalmából 2021. május 31-én felavatták a baleset áldozatainak emlékművét Budapesten, a szerencsétlenség helyszínén: a Margit híd pesti hídfőjénél. Ott, ahol a kék kabátot, fekete nadrágot és fehér sportcipőt viselő, 40 év körüli dél-koreai nőt öt évvel ezelőtt örökre elragadta a hullámsír.
Verőcénél, nem sokkal a tragédia ötödik évfordulója előtt, május 18-án, ütközött össze egy motorcsónak a Heidelberg szállodahajóval. A szörnyűéjszakai balesetnek hét halálos áldozata lett és csupán egy túlélője, aki nem emlékszik sem a borzalmas csattanásra, sem arra, hogyan jutott partra koponyatöréssel és kulcscsontjának súlyos sérülésével. Az áldozatok közül az utolsót, a fiatal Daniellát tegnap, május 27-én találták meg Dunakeszihez közel, a Duna-parton.