
Gulyás Gergely: Magyarország továbbra is marad a béke pártján
Csütörtök délelőtt Vitályos Eszter kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatott a legfontosabb fejleményekről.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője először arról beszélt, hogy a háborús helyzet annyival lett súlyosabb, hogy újabb és újabb részletek derülnek ki a NATO terveiről. A NATO ukrajnai missziója fegyverek szállítását, és katonai kiképzést jelent. A következő 5 évben további háborúra számítanak - tette hozzá. Magyarország továbbra is ki akar maradni a háborúból, mert nem lesz a csatatéren megoldás. 800 ezer áldozat volt eddig - ismertette a miniszter.

Gulyás Gergely felhívta a figyelmet arra, a NATO egy védelmi szövetség.
Mi azon vagyunk, hogy ebbe a konfliktusba ne avatkozzon be a háborúba. Mi a NATO lojális szövetségesei vagyunk, tartjuk a védelmi költések szintjét is
- mondta a miniszter. A következő hetekben további fontos egyeztetések lesznek.
Gazdasági jelentősége van a kínai elnöki látogatásnak
A kínai elnök budapesti látogatásával kapcsolatban közölte, elsősorban gazdasági jelentősége van a találkozónak. Míg húsz éve messze le volt maradva Kína az unióhoz képest, addig ma már magasabb a gazdasági teljesítménye - mondta Gulyás. Az 500 legnagyobb vállalatból 105 volt kínai.
Magyarország a nemzetközi kapcsolatokban a konnektivitás elvét vallja.
2025-ben a 4,1 százalékos növekedés is reális lehet
A Miniszterelnökség vezetője elmondta, sikerült letörni a háborús inflációt, 3,6 százalékra zuhant vissza a márciusi infláció. 2024 a növekedés újraindításának az éve lesz, és ezt az első negyedéves adatok is mutatják. A magyar növekedés az uniós éllovasai közé tesz minket - mondta a Gulyás Gergely. Amíg tart a háború, addig az előrejelzések is nehezebbek.
2025-ben a 4,1 százalékos növekedés is reális lehet.

Sikeres a CSOK Plusz
Vitályos Eszter kormányszóvivő a CSOK Plusz igényléséről azt mondta, nagyon nagy érdeklődés kíséri a terméket. 83 milliárd forintnyi igény érkezett, és több mint 3000 család érdeklődött.
Több mint 1400 család kapott támogatást április végig 30 milliárd forint értékben.
Az otthonfelújítási programról azt közölte, június 3-tól lehet igényelni. Több mint 500 vélemény érkezett az egyeztetés idején - tette hozzá.
Több mint 210 milliárd forint értékben adtak át beruházásokat az elmúlt két hétben.
Az EU-ban a jogállamisági kérdéseknek köze nincs a joghoz
Gulyás Gergely kérdésre válaszolva elmondta, nyilvánvaló Lengyelországban nem változott semmi az állam működésében. Egy Brüsszellel szövetséges párt került hatalomra Varsóban, és ezért zárták le azt - tette hozzá.
Az EU-ban a jogállamisági kérdéseknek köze nincs a joghoz.
A baloldal külföldi támogatásért ácsingózik
Minden politikai erő a kampánykiadásokkal elszámolni tartozik, a külföldi források felhasználása 1990 óta jogellenes, a baloldal külföldi támogatásért ácsingózik az utóbbi években
- mondta szintén egy kérdésre Gulyás Gergely.
Magyar Péter ügye orvosi kérdés
Karácsony Gergely elszámolással tartozik
- mondta arra az információra reagálva, hogy a főpolgármester már a 2019-es kampányát is külföldi pénzből finanszírozta.
Arra is reagált, hogy Magyar Péter pártjának egyik jelöltje korábban Brüsszelben támadta a rezsicsökkentést: nem meglepő, ha egy baloldali pártban olyan jelöltek indulnak, akik az ellen dolgoznak, hogy kevesebb rezsit kelljen fizetnie a magyar állampolgároknak.
Orvosi kérdés, hogy Magyar Péter egy rendőrségi rádiót nézett internet-blokkolónak az egyik kampányrendezvényén






