tóth gabi
Egészen elképesztő eset kerekedett egy apró koccanásból Egerben.
Április 14-én, vasárnap történt, hogy Kovács Róbertnek, Egerben a Szarvaskői úton motorozás közben egy pillanatra lankadt a figyelme és a következő pillanatban már rá is szaladt az előtte haladó autóra.
Nem mehettem többel 30-40 km/óránál, és teljes egészében az én felelősségem volt a koccanás, amit alaposan meg is szenvedtem, mert ahogy koccantam az előttem haladó autóval, leestem a motorról, egyenesen a szegélyre. Hosszú másodpercekig csak kapkodtam a levegő után
– mesélte az eset körülményeit a Ripostnak a visszaemlékező motoros.
Az igazi hideg zuhany azonban csak ezután következett. Az autó sofőrje, amelyre Róbert rászaladt, kiszállt a járműből, de ahelyett, hogy az ilyenkor szokásos „hogy van?” vagy „megsérült?” kérdésekkel nyitott volna, valami egészen mást mondott.
"Amíg én a földön fekve levegő után kapkodtam mozdulatlanul, ő előbb az autója lökhárítóját nézegette" – emlékszik vissza Róbert. Hozzátette: az autós nem kérdezte, hogy vele mi van, mentőt sem hívott. Majd odafordult hozzá és annyit mondott neki:
Én nyugdíjas vagyok, nekem lesz bőven időm megcsináltatni az autómat, de nagyon remélem, hogy a maga motorja többe fog kerülni!
Mindezt a földön fekvő és levegőért kapkodó embertársához címezve. Pedig a hasonló esetek sokszor nem végződnek ilyen szerencsésen. Róbert egyébként, amióta az eszét tudja, motorozik, de autóval is sokat közlekedik. Mint elmondta, szerencsére soha ez előtt még csak hasonló balesete sem volt, a mostani szituációnál pedig elismerte, hogy ő volt figyelmetlen. De még ha így is van, talán ennél egyel nagyobb fokú együttérzést is tanúsíthatna a vétlen fél, ha azt látja, hogy egy másik ember éppen levegőért kapkod a földön fekve.
Végül éppen arra járó, szolgálaton kívüli mentősök léptek oda hozzám, hogy ellássanak, akik nagyon korrektek voltak, illetve köszönet annak a két fiatal hölgynek is
– kihívták a mentőket.
Róbert az esetet követően a Facebookon jelezte, hogy saját felelősségére – elhagyhatta a kórházat, ahol megállapították, hogy sem törést sem repedést nem szenvedett a baleset során: megúszta zúzódásokkal.