tóth gabi
A csodaszép jelenség szabad szemmel is látható lesz, ilyen hiedelmek kapcsolhatók hozzá.
Az áprilisi hónap bővelkedik az égi jelenségekben, melyek közül most az áprilisi rózsaszín Holdat emeljük ki, amit neked is érdemes lesz megfigyelned.
A csodaszép jelenség tiszta égbolt esetén szabad szemmel is látható lesz, méghozzá április 23-án késő este, amikor a Hold teljes alakot ölt majd, tükrözve a Nap fényét, azaz telihold lesz. A jelenség onnan kapta a rózsaszín Hold elnevezést, hogy az amerikai őslakosok minden egyes hónap teliholdját elnevezték, attól függően, hogy abban a hónapban mire kellett emlékeztesse őket.
A telihold színének tehát ettől eltekintve semmi köze nincs a rózsaszínhez, minthogy Észak-Amerika keleti részén ekkor virágzik a Phlox subulata nevű népszerű, félig örökzöld évelő vadnövény, melyet a tavasszal élénk, lilás rózsaszínes színű virágai miatt ápolnak. A növényt kúszó phloxnak vagy mohafloxnak is hívják, sőt rózsaszín mohának is. Ezek a nevek egyébként az egész hónapra vonatkoztak és általában nemcsak egy jellemzőt társítottak hozzájuk. Az április éppen ezért hemzseg az őslakos indiánok által használt, népi megfigyeléseken alapuló holdnevektől, főként tavasszal.
Arrafelé ilyenkor köszönt be a „Jégtörő Hold” (Algonquin) és a „Hold, amikor a patakok ismét hajózhatóak” (Dakota), értelemszerű jelentéssel, míg a „Növények és cserjék bimbózó Holdja” (Tlingit) és a „Vörösfű Holdja” (Oglala) is a növényzet növekedésével kapcsolatos megfigyelésekre utal.
Más elnevezések bizonyos állatok újbóli megjelenésére utalnak, például a „Hold, amikor a kacsák visszajönnek” (Lakota), a „Hold, amikor a ludak tojást tojnak” (Dakota), és a „Békahold” (Cree), vagy a „Gályatartó Hold” (Anishinaabe) ami a gályatartóhalak bőségének idejét jelzi, mikor azok ívás céljából visszatérnek a patakokba vagy a tavak sekély részeibe.
A népi hiedelmek és hagyományok szerint a teliholdtól a Hold utolsó negyedéig tartó időszak a legalkalmasabb a gyomok elpusztítására, a növényzet ritkítására, a metszésre, a kaszálásra, a favágásra és a föld alatt termő növények ültetésére, vagyis a természet felkészítésére a következő időszak előtt.