Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2024.04.03.

„Biztonság az időseknek és megnyugvás a hozzátartozóknak” – Szorosabb lesz az együttműködés a Gondosóra program és az Országos Mentőszolgálat között

A Gondosóra szolgáltatás a jövőben a Mentőszolgálat szakmai közreműködésével még hatékonyabb lesz.

Egy gomb a 65 év felettieknek, aminek a megnyomásával a nap 24 órájában diszpécserszolgálat fogadja a hívásukat, ha bajba kerülnének. Elindulása óta a Gondosóra programnak már több, mint 600 ezer regisztrált felhasználója van.

"Európában egyedülálló jóléti szolgáltatás a Gondosóra" - mondta el Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója / Fotó: Bánkúti Sándor

A magyar kormány fontosnak tartja az idősek biztonságát. Ezért is indult el – Európában egyedülálló módon – a Gondosóra program. Nyilvánvaló, hogy a programhoz folyamatosan keressük az olyan együttműködési lehetőségeket, mint amilyet most az Országos Mentőszolgálattal kötöttünk. Ettől azt várjuk, hogy a segítség még precízebb módon és még gyorsabban tud majd egy gombnyomásra megérkezni a rászorulókhoz, hiszen ezen a téren a mentők komoly szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Ez biztonság az időseknek és megnyugvás a hozzátartozóiknak!

- mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója.

A Gondosóra program az indulása óta eddig mintegy 10 ezer ember életét mentette meg Magyarországon – mondta Dr. Juhász Roland.

A diszpécserszolgálatunk a legsúlyosabb esetekben riasztja a sürgősségi segélyhívót. Ez a beérkező hívások 10-15 százalékát teszi ki, ami napi szinten mintegy 50-60 olyan esetet jelent, amikor munkatársainknak át kell átkapcsolniuk a 112-re, ezen belül is leggyakrabban a mentőkhöz

- tette hozzá a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója (balra), Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója (középen), valamint Dr. Juhász Roland, a Kormányzati Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója (jobbra) az együttműködési megállapodás aláírásán / Fotó: Bánkúti Sándor

Az Országos Mentőszolgálattal kötött együttműködési megállapodás részeként a jövőben a Gondosóra program diszpécsereinek képzését a mentőszolgálattal közösen fejlesztik, hogy az még hatékonyabb legyen.

Több lábon áll ez a megállapodás: nemcsak a diszpécserek képzésében veszünk részt, hanem átadunk egy, a Gondosórára optimalizált kérdezési segédletet, vagyis egy protokollt, amely alapján már a legelső kérdések feltevésekor az OMSZ által is alkalmazott és nemzetközi szinten is elfogadott módon tudnak kérdezni a diszpécserek. Ezáltal minél hamarabb át lehet terelni a mentőszolgálathoz azokat az eseteket, amelyek valóban a mentés kategóriába tartoznak

- összegezte az együttműködési megállapodás lényegét Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek