RETRO RÁDIÓ

Nyolcmillió forint jött a facebookozó magyar nyugdíjas számlájára

B.
Szerző
B.
Létrehozva2024. 03. 13. 13:39
Frissítve2024. 03. 13. 14:04

Egy 64 éves nőnek több millió forintot utaltak.

Pénzmosás miatt folytatott nyomozást egy 64 éves magyar nővel szemben a Hajdúnánási Rendőrkapitányság. Az idős nő még 2022-ben, a világhálón ismerkedett meg egy férfival, egy állítólagos jemeni orvossal. Hosszú hetekig, hónapig beszélgettek, és egyre bensőségesebb kapcsolat alakult ki közöttük. A férfi azt is megosztotta a nővel, hogy viszonylag nagyobb pénzek folynak be hozzá, amiket rászoruló ismerőseinek ad. Ezeknek az összegeknek az áramoltatásában kérte a nő segítségét, akinek az volt a feladata, hogy a számlájára érkező pénzt levegye, majd továbbutalja. Közel nyolcmillió forint fordult meg így a keze alatt.

A nyomozás során kiderült, hogy az utalások telefonos csalásokkal átvert emberek folyószámláiról érkeztek - írja a police.hu.

Volt olyan is, hogy a Facebook-barát egy kórházi kezeléséről és annak költségeiről adott elő egy meggyőző mesét, ekkor a görbeházi lakos a saját pénzéből utalt át közel kétmillió forintot.

A nyomozók elvégezték az eljárási cselekményeket, és az iratokat megküldték az ügyészségnek.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.