tóth gabi
A féltékeny és kisebbségi komplexussal küzdő exférj elárulja a családját és a barátait is annak érdekében, hogy a politikai ambícióit kiélje. Ráadásul az eszközök között sem válogat: erőszak, zsarolás, fenyegetés...
A HVG újságírója hozta elsőként nyilvánosságra, hogy létezik egy rendőri jelentés, amiből az derül ki, hogy Magyar Péter erőszakosan viselkedett feleségével, Varga Judittal. Jól jellemzi Magyar stílusát, hogy a hír hallatán éktelen haragra gerjedt és fröcsögő, vádaskodó posztban propagandistának nevezte a baloldali sajtó egyik sztárújságíróját csak azért, mert számára kellemetlen dolgokat írt le.
Később Varga Judit FrizbiTV-nek adott nyilatkozatából az is kiderült, hogy amikor ez a jegyzőkönyv előkerült, őt és Gulyás Gergely minisztert (Magyar és Gulyás hosszú évekig barátok voltak - a szerk.). is megfenyegette Magyar egy Signal-csoportban. Erről az alkalmazásról azt kell tudni, hogy beállítható időn belül örökre törlődik egy üzenet.
A korábbi igazságügyi miniszter ekkor azonban még csak egy sejtelmes posztot tett ki a Facebookra, ahogy később fogalmazott, ő az utolsó pillanatig reménykedett abban, hogy nem kell a házasságában átélt borzalmakat az emberek elé tárnia.
Magyar Péter ezt követően további hazugságokba kezdett, aminek következményeként március 25-én Varga Judit kiposztolta az első konkrét történetet a bántalmazássokkal teletűzdelt 16 éves házasságából. Mindeközben az is kiderült, hogy Magyar Péter titokban hangfelvételeket készített az akkor még feleségével, Varga Judittal folytatott otthoni beszélgetésekről, valamint más otthoni történésekről is. Már ebből az egy tényből is kiderül, hogy milyen velejéig romlott ember az exférj, aki álságos szándékkal, előre megtervezve akart olyan felvételeket készíteni feleségéről, amelyekkel aztán később zsarolhatja őt.
Az ügy csúcspontjaként Varga Judit szerda este interjút adott Hajdú Péternek, aminek során közel két órán keresztül mesélte azokat a borzalmakat, amiket a Magyar Péterrel való házassága alatt át kellett élnie. Az egykori politikus erős állításokat tett:
Az exminiszter szerint egykori férje hangulata folyamatosan hullámzott. Egyik pillanatban ő volt a jófiú, másikban egy terroristaként viselkedett. Az ügy hátterében az állhat, hogy nem tudta elviselni, hogy a felesége sikeresebb nála. Az külön frusztráló volt számára, hogy a keresztapja Mádl Ferenc köztársasági elnök, a nagyapja Erőss Pál legfelsőbb bírósági bíró volt, ő viszont nem futott be jelentős karriert.
Varga konkrét eseményt is említ, amikor arról beszél, hogy egy bécsi bálba voltak hivatalosak, Magyar azonban nem volt hajlandó elindulni a szállodából, mert sértőnek érezte, hogy nem ő ül a bécsi polgármester mellett, hanem Varga Judit, Magyarország akkori igazságügy minisztere.
Az tehát teljesen nyilvánvaló, hogy Magyar Péter hatalmat akar, és nem számít, hogy milyen áron. Átgázol a barátain és a családján is, ha kell. Mi sem bizonyítja jobban, hogy hosszú ideje készült a jelenlegi ámokfutására, mint hogy felvette a gyermekei anyjával folytatott otthoni magánbeszélgetéseket.
Magyar Péter jelmondata az lett, hogy "ne féljetek". Mondja ezt egy olyan ember, aki egész életében másokat fenyegetett, sanyargatott és zsarolt...
A témában készült videókat itt nézheted meg: