tóth gabi
Gyurcsány emberei és Karácsony csődbe vitték az ország leggazdagabb önkormányzatát, hídpénzbotrány, adománygyűjtő ládikák fekete dollárokkal, csúszópénzek és pénzmosás – minderről Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője írt legújabb bejegyzésében. Arra kérte a bukott kormányfőt, hogy végre mondassa le elítélt beosztottjait, Varjut és Fekete-Győrt.
Gyurcsány Ferenc csütörtökön megkezdte a bűncselekményekkel vádolt embereinek a mosdatását. De hát, ugye, az kiabál, akinek a háza ég – írta legújabb bejegyzésében Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője közölte, ezek szerint van vaj a baloldali politikusok füle mögött, ha már Gyurcsány is előremenekül: a politikai ellenfelek okolása, magyarázkodás és fenyegetőzés a büntetőeljárások miatt. Ezek szerint pontosan tudja, hogy lesznek.
A mondanivalójával persze arra is biztatja a baloldali önkormányzatokat, hogy nyugodtan lopjanak, az sem baj, ha kiderül, mert majd a jobboldalt hibáztatják megint érte. Azt is üzeni, hogy az agresszív utcai akciók és a Varju-féle választási csalások is beleférnek, legfeljebb majd megfenyegetik a bírákat, ügyészeket.
Kocsis szerint ma már mindenki látja, hogy Gyurcsány emberei és Karácsony csődbe vitték az ország leggazdagabb önkormányzatát. Hídpénzbotrány, adománygyűjtő ládikák fekete dollárokkal, csúszópénzek és pénzmosás – tette hozzá.
Gyurcsány úr, jól ismerjük már a sok évtizedes kommunista trükkjeiket: mindig azzal vádolják az ellenfeleiket, amit saját maguk követnek el. A kétségbeesett fenyegetőzés helyett pedig inkább mondassa le a már elítélt beosztottjait, Varjut és Fekete-Győrt!