Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
INSIDER

Szerző M. N.

Létrehozva: 2024.03.20.

„Így műtöttek meg az űrlények!” - István állítja, hogy az aranyerét az ufók gyógyították meg

István megdöbbentő részletességgel számolt be a Ripostnak arról, hogy szerinte hogyan műtötték meg az űrlények. Azt nem tudja, hogy miért tették ezt, de hálás nekik, ugyanis komoly fájdalmai voltak előtte.

Furcsa észlelések, megmagyarázhatatlan események – ezeket tapasztalta a már Budapesten, VIII. kerületben élő, riasztóberendezésekkel foglalkozó Karsay István. A férfi állítása szerint már többször találkozott UFO-val, ilyen volt például az az eset, amit a Riposttal is megosztott, amikor is Rétságon a fejük felett repült el egy űrhajó, azonban Istvánnak nem ez a leghajmeresztőbb története, ugyanis állítja: az idegenek egyszer meg is műtötték őt

Young,Man,Getting,Abducted,By,An,Ufo,/,High,Contrast
Miért pont Istvánt választották ki ufók, hogy segítsenek rajta? Fotó: Fer Gregory

Még a kezelőorvosom is meglepődött

 – vágott a közepébe a férfi. "Pár éve történt velem az az eset, hogy Olaszországba készültünk nyaralni, amikor az egyik reggel az illemhelyről történő felkelés után láttam, hogy csupa vér a toalett kagylója. Mondanom sem kell, hogy borzasztóan megijedtem… Azonnal orvoshoz rohantam, mondván, hogy el fogok vérezni, meg fogok halni! A vizsgálatok után kiderült, hogy aranyérről van szó, amit sürgősen műteni kell. Elmondtam neki az utazást, amire már nagyon régóta készültünk és megkértem, hogy utána legyen a műtét, addig pedig segítsen valamivel enyhíteni a fájdalmaimat. Így is történt. Kaptam kenőcsöt és kúpot, ami enyhítette a betegségem, de meg nem szüntette. Fontos részlet, hogy az aranyerem már kézzel is tapintható volt! Aztán ezután olyan dolog történt, amire végképp nem számítottam…"

István elmondása szerint az egyik éjszakán furcsa álma volt egy műtétről, amit nem emberek végeztek el rajta

István azt álmodta, hogy megműtötték Fotó: olvasói

A harmadik vagy negyedik nap éjjel álmomban nagyon érdekes dolgot éltem át

 – emlékezett vissza. "Egy műtőbe toltak kis szürke emberek. Rendes műtő volt… A lények szeme teljesen kifejezéstelen volt, de nem voltak félelmetesek. Az egyik oldalra fordított, miközben le voltam takarva valami szürkés lepellel és a fenekemet birizgálta, valami éles hajszálhoz vagy szőrhöz hasonlító vékony valamivel. Átkötötte és elszorította az aranyeremet. Nem láttam semmit, csak éreztem. Ezután bekenték valamivel, majd érzékeltem, hogy kitolnak a műtőből és visszakerülök az ágyamba. Ezután nagyon jót aludtam, majd felébredtem és elmentem a mosdóba. Persze azt hittem, hogy csak álmodtam, de abban a pillanatban, amikor a fürdőszobában ellenőriztem (volna) az aranyeremet, már nem találtam sehol. Elmentem az orvoshoz, hiszen meg volt beszélve, hogy megműt és nem hitt a szemének… Én biztos vagyok benne, hogy űrlények műtöttek meg és nem csak álmodtam!" - zárta.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek