Létrehozva: 2024.03.11.
Módosítva: 2024.03.12.

Megdöbbentő dolgokat mondott az ufószakértő a Mándon lefotózott repülő csészealjról

Ufószakértőt is bevontak, hogy kiderüljön, hiteles-e a Mándon készített fotó, ami vélhetően egy földönkívüli járművet örökített meg. A hangtalanul és felfoghatatlan gyorsasággal száguldó azonosítatlan légi eszközről készült fotó megdöbbentő eredményt hozott, melyről lapunknak a szakember maga is beszámol.

Zsolt március 6-án reggel egy furcsa jelenségre figyelt fel az égen, amit le is fotózott. Mivel a férfi az orosz-ukrán háborús konfliktustól nem messze él, nem lepődött meg túlzottan, ugyanis azt gondolta, katonai drónt lát. A döbbenetes felismerés akkor érte, mikor az égen lebegő légi eszköz eszméletlen gyorsasággal eltűnt az égről. Zsolt elbizonytalanodott, mit is látott valójában, így földönkívüliekkel foglalkozó szakértő segítségét kérte, aki lapunknak is beszámolt a vizsgálat eredményéről.

A fotót kiélesítették és megvizsgálták Fotó: olvasói

Zsolt nagyjából 20-25 másodpercig tudta megfigyelni az égen egy helyben hangtalanul lebegő objektumot, ám az utolsó pillanatban még sikerült egy képet csinálnia.

Mielőtt eltűnt, a képernyőn át néztem. Ekkor nagy sebességgel egy pillanat alatt a kép bal oldala felé eltűnt

 – emlékezik vissza a férfi, akinek kétségei támadtak, így szakértőre bízta a kérdéses kép elemzését. A képet Zsolt kérésére kinagyították, kitisztították és megvizsgálták, ami döbbenetes eredményt hozott.

Bár a kép homályos, jól kivehető, így ez alapján eredetinek és hitelesnek ítélték meg a képet, persze én ezzel már előtte tisztában voltam

 – magyarázza lapunknak Zsolt, aki korábban egy Facebook-csoportban is beszámolt az esetről, ám ott csak keresetlen megjegyzéseket kapott, így bejegyzését is törölte.

Az ufószakérő szerint Zsolt egy földönkívüli járművet fotózott le  Fotó: olvasói

Zsoltit sokan kicsúfolták, ám én hittem neki

 – meséli lapunknak Tamás, aki már 14 éve foglalkozik a földönkívüli létformák kutatásával. Miután Zsolt beszámolt Tamásnak a tapasztalatairól, a férfi biztos volt benne, hogy ez az űrhajó egy másik létformához tartozó technológia, ám mindenképpen szerette volna megvizsgálni a fotót. A csészealjról készült képen a vizsgálatkor észrevette, hogy az űrhajó körül energiamező van, ekkor minden kétséget kizáróan egyértelművé vált számára, hogy az égen lebegő repülő jármű egy idegen életformához tartozik.

Általában az űrhajók körül lévő energiamező miatt szokták azt hinni a laikusok, hogy a kép szerkesztett

 – érvel tovább a kép eredetisége mellett Tamás, aki szerint számos űrhajófajta létezik, ám a Zsolt által lefotózott repülő egy O4-es űrhajótípus. Tamás szerint nem kizárt, hogy idegen lények ültek az űrhajóban, ám az sem, hogy az idegen civilizáció által készített technológiát emberek irányították.

 

origo.hu

Orbán Viktort dicsérte Donald Trump, miközben hivatalosan elfogadta pártja elnökjelölését

ripost.hu

Már közel 600 ezren látták: titokban készített siófoki videó szivárgott ki Szoboszlairól

borsonline.hu

Országos riadót fújt a rendőrség: azonnal meg kell találni ezt a férfit a bűne miatt

mandiner.hu

Hamarosan megszólal Orbán Viktor – kövesse élőben a Mandineren!

ripost.hu

Lecsapott az özönvízzel érkező vihar Magyarországra, mutatjuk képeken

vg.hu

A Horvátországba utazók erre készüljenek – 15 fokos lehűlés jön

ripost.hu

Szívszorító kérdést tett fel Harry herceg, miután az apja kilakoltatta

astronet.hu

Ezt hozza a csillagjegyeknek a vasárnapi Kék Hold

ripost.hu

„Ruhái darabonként egy átlagfizetésbe kerülhetnek” – Hajdú Péter kitálalt a 21 éves magyar milliomosról

ripost.hu

Felismerhetetlen L.L. Junior és Hopp Csilla kisfia, kész sztárpasi lett Lacikából - fotók

ripost.hu

VV Seherezádé: „Jövőre már szeretnénk babázni”

ripost.hu

Meglepő pletyka! Teljes titokban szakíthatott a magyar sztárpár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Orbán Viktor: elviselhetetlen és tűrhetetlen, ami a szolnoki kalandparkban történt

INSIDER

Orbán Viktor: Folytatni fogom a békemissziót

INSIDER

Újabb botrány, hülyének néznek minket a multik: a szemetet akarják eladni nálunk

INSIDER

Itt a lista: 30 féle támogatás a családoknak

INSIDER

Órákig feküdhetett arccal az aszfalton a Vas vármegyei horrorbaleset áldozata

INSIDER

Tovább tombol a kánikula, de másra is fel kell még készülni!

INSIDER

Riasztás: Ebben a 11 városban mindjárt égszakadás vágja ketté a kánikulát!

INSIDER

„Oszlopokban állnak a csontok” - Emberi tetemek százaira bukkantak magyar felfedezők