tóth gabi
A 35 éves nő már nem először randalírozott Hódmezővásárhelyen. Volt, hogy többekre rátámadt, kés is volt nála, azonban legutóbb fényes nappal egy játszótérről akar egy gyereket elrabolni.
Egy mentális beteg nő tartja rettegésben Hódmezővásárhelyet. A harmincas éveiben járó nőt szinte már mindenki ismeri a városban, mivel többször okozott kellemetlenségeket a viselkedésével. Legutóbb egy gyermeket próbált meg elrabolni, majd annak az apjára is rátámadt. A helyiek a Hódmezővásárhelyi csevegő nevű facebook csoportban figyelmeztették egymást a veszélyre.
A hódmezővásárhelyi V.E. mondhatni terrorban tartja a helyieket. A 35 éves nő ugyanis már többször is a rendőrségen kötött ki, mert rátámadt az emberekre. Lapunk információi szerint a közveszélyes nő már számos alkalommal a rácsok mögött kötött ki. Március 25-én reggel is éppen a rendőrségről engedték szabadon, ám nem sokáig bírta ki balhé nélkül, még aznap problémát okozott. A város egyik játszótéren ugyanis észrevett egy kisfiút.
El akarta rabolni a keresztfiamat! A testvérem nem hagyta, mire elkezdett kiabálni, hogy "Meg kell ölni, Sátántól való!", majd megtámadta a testvéremet.
– mesélte el a történteket az érintett a helyi közösségi csoportban.
Az egyik városlakótól megtudtuk, hogy nem ez az első eset, hogy gyereket akart rabolni és állítólag főleg a 6 éves körüli kisfiúkat pécézi ki magának. Tavaly nyáron szintén ugyanezen a játszótéren jelent meg, késsel hadonászott és több kisgyereket is megkergetett.
Nem normális amit művel, bárkinek nekimegy és késsel fenyegetőzik. Tavaly az én gyermekemet is megtámadta a játszótéren. Köz és önveszélyes, nem is értem, hogy egy ilyen embert miért nem zárnak gyógyintézetbe, ott lenne a helye!
– mondta lapunknak egy felháborodott szülő.
Miután a gyerekrablás kudarcba fulladt a helyi kisboltba tért be, ahol alkohollal enyhítette bánatát. Majd este a Cseresnyés Kollégiumnál bukkant fel, ahol több tinit is zaklatott. A randalírozó nőt egyébként rengetegen ismerik a városban, hiszen a helyi hajléktalan banda egyik tagja. Elmondások szerint az utóbbi időben a pocakja is elkezdett kerekedni, többen azt rebesgetik, hogy terhes.
Én nagyon sajnálom őt igazából. Ismertem őt régebben, egy nagyon aranyos, rendes lány volt, ám sajnos rossz útra tért és a drogok elvették az eszét. Tudomásom szerint gyermeke is született, de elvették tőle. Igazából nagyon széleskörű rokonsága van, de senki sem törődik vele.
– osztotta meg a nő egy régi ismerőse lapunkkal.