A rendőrség megtalálta a telefont, amit Magyar Péter a Dunába dobott

POLITIK
INSIDER

Szerző WM

Létrehozva: 2024.02.16.

Jakab Ferenc már fiatalon nagyon komoly szaktekintély volt, így nyilatkozott korábban a Ripostnak

46 évesen, tragikus hirtelenséggel hunyt el Jakab Ferenc virológus.

A Virológia Pécs Facebook-oldal jelentette be a szomorú hírt, miszerint 46 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Jakab Ferenc virológus, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem innovációs rektorhelyettese, a Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetője.

JAKAB FERENC ARCHÍV
Jakab Ferenc 46 évesen hunyt el tragikus hirtelenséggel. / Fotó: Löffler Péter

A magyarországi Covid–19-járvány idején őt bízták meg a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetésével, emellett a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar tudományos dékánhelyettese, a Szentágothai János Kutatóközpont tudományos igazgatója és az intézményben működő, legmagasabb biológiai biztonsági szintű virológiai laboratórium vezetője volt.

A koronavírus elleni fejlesztés alatt álló  magyar vakcináról korábban Jakab Ferenc nyilatkozott a Ripostnak, akkor úgy fogalmazott, hogy a magyar oltás még nagyon sokára várható, de nem is csak az éppen zajló járvány vírusa ellen véd. 

Mi ugyanis nem egy most időszerű problémára szeretnénk megoldást találni, hanem egy olyan vakcinafejlesztésben gondolkodunk, egy olyan kombináción dolgozunk, amelyik a jövő koronavírusai ellen is hatékony lehet

– jelentette ki 2021-ben Jakab. A Karikó Katalin nevével fémjelzett mRNS-oltásról úgy beszélt, mint egy csúcsvakcináról. Jakab Ferenc akkor azt mondta, hogy az övéké sem egy klasszikus, hanem egy úgynevezett második generációs vakcina. 

Úgy gondolom, hogy minden szervezetben más és más vakcina működik jól, mindegyiknek van előnye és hátránya, így minden fejlesztésnek van értelme.

Jakab Ferenc a koronavírus-járvány kirobbanása óta a széles nyilvánosságban is közérthető módon, folyamatosan tájékoztatott a pandémiáról és annak természetéről. Tevékenysége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy segítsen a laikusokkal is megértetni az oltások fontosságát és a járvány természetét.

 

origo.hu

Húsevő baktérium ölte meg Vadász Zsoltot

ripost.hu

Sokkoló videó Varga Barnabásról, egy ország imádkozik a focistáért

metropol.hu

Most jött: utasokkal teli busz karambolozott, mentőhelikoptert és 6 mentőautót riasztottak a helyszínre

mindmegette.hu

Ragyogóan tiszta lesz a sütőd, ha beveted ezt szuperegyszerű módszert

vg.hu

Hivatalos: eldőlt Vitézy Dávid sorsa

ripost.hu

A házi kedvenceink tudják, mikor halnak meg - szívszorító gesztussal búcsúznak tőlünk

mindmegette.hu

Ingyen adja a sült krumplit a McDonald's minden pénteken

ripost.hu

Kínos lebukás: Óriási kamu Kulcsár Edina és G.w.M rongyrázása

ripost.hu

Weisz Fannit eljegyezték és babát vár: „A hír igaz! Mindkettő!”

ripost.hu

Vészjósló jelek: Ennek a 3 csillagjegynek romba dönti életét az idei nyár

ripost.hu

Varga Barnabás üzent a kórházból a műtétje után

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Macron, Scholz, Meloni: Európa nagyhatalmainak vezetőivel tárgyal Orbán Viktor

INSIDER

Otthonfelújítási támogatás: javultak a feltételek, íme a részletek!

INSIDER

A háborúpárti Brüsszel azért szabott ki gigabüntetést hazánkra, mert a magyarok a a békére szavaztak

INSIDER

Top 5 hazugság: Magyar Péter folyamatosan hazudozik, saját híveinek is

INSIDER

Őket hordozza tenyerén a sors: két csillagjegyre még a nyáron rátalál a boldogság

INSIDER

Mindenki őt keresi: Rejtélyes üzenetet küldött a titkos helyre menekült Dominik

INSIDER

„Késsel a kezében ugrott ki a bokorból és támadt" – Machetével őrjöngő férfitől rettegnek Salgótarjánban

INSIDER

Brutális erővel csap le ránk a kánikula: mutatjuk, mikor lesz a legdurvább