tóth gabi
Szigorúbb büntetés vár azokra a kereskedőkre, akik a fogyasztókat megtévesztik vagy valamilyen formában megkárosítják, legrosszabb esetben akár az egészségüket is veszélyeztetik.
Az Igazságügyi Minisztérium közleményben tudatta:
Azt tapasztaltuk, hogy az elmúlt években kiszabott bírságok ellenére egyes cégek és forgalmazók újra és újra elkövették azokat a szabálytalanságokat, amelyekért korábban a Hatóság már szankcionálta őket. A jogalkotói szándék egyértelmű: a decemberben szigorított fogyasztóvédelmi törvényt célja, hogy a Fogyasztóvédelmi Hatóság eszközrendszerét megerősítsük, ezen keresztül védjük a magyar embereket.
Éppen ezért döntöttek úgy, hogy idén márciustól jelentősen emelkedik a fogyasztóvédelmi bírságok összege: A fogyasztóvédelmi bírság alsó határa a kisebb súlyú jogsértés esetén a kisvállalkozások 100 000 forint, a 100 millió forintot meghaladó éves nettó árbevételű, kkv-nek nem minősülő nagyvállalkozások esetében pedig 1 millió forint lesz. Az elektronikus kereskedelemmel összefüggő, ismételt jogsértésekre vonatkozó bírságminimum is 400 000 forintra, valamint 2 millió forintra emelkedik.
A bírság felső határa súlyos jogsértés (például a fogyasztók széles körének testi épségét vagy egészségét sértő vagy veszélyeztető jogsértés) esetén kisvállalkozások esetén 6,5 millió forintig, nagyvállalkozások esetén pedig akár 3 milliárd forintig terjedhet.
Fontos leszögezni, hogy ezt a megerősített rendszert arányosan és felelősséggel fogjuk használni. A vállalkozások először figyelmeztetést kapnak, hogy a jogsértő magatartással hagyjanak föl. Azok a nagy láncok vagy nagy szolgáltatók, amelyek több százmilliárd forintos árbevétellel bírnak éves szinten és súlyos fogyasztóvédelmi szabálysértést követnek el, a hatóságtól most is jóval magasabb büntetést kaphatnak, de mindez arányos lesz az árbevételükkel.
Ezen felül, a decemberben elfogadott törvényváltozások közül már január elsejétől hatályos előírás, hogy a békéltető testületi eljárásokban akkor is kötelező határozat hozható, ha az érintett cég nem tett úgynevezett alávetési nyilatkozatot, de a testület megalapozottnak tartja a fogyasztónak a 200 ezer forint összeget meg nem haladó igényét.
A törvényjavaslat kibővíti a fogyasztóvédelmi hatóság jogköreit a légitársaságokkal szemben is, így lehetősége lesz például fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabni ezen cégekkel szemben. A hatóságok a mulasztó légitársaságokat egyedi ügyekben kártalanítás megfizetésére is kötelezhetik az irányadó EU-s rendelet alapján.