tóth gabi
A csok plusz érdemi segítséget tud nyújtani a családoknak az otthonteremtésben a megváltozott gazdasági környezetben is - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában.
Hornung Ágnes kiemelte: a családtámogatási rendszerben a csok pluszt azért alkották meg, mert felmérések szerint ahhoz, hogy a fiatalok gyermeket vállaljanak, a második helyen az áll, hogy biztos otthont szeretnének.
A támogatást első közös otthonhoz és nagyobb otthonba költözés esetén is fel lehet venni. Az első közös otthon esetében 80 millió forint a felső értékhatár, a nagyobb otthonba költözésnél pedig 150 millió forint
- idézte fel.
Az államtitkár elmondta, hogy olyan házaspárok vehetik fel a támogatást, akik gyermeket vállalnak. Ugyanakkor a meglévő gyermekek száma is beleszámít a hitelösszegbe. Ha egy pár az új gyermekkel egy, kettő vagy háromgyermekessé válik a család, akkor 15, 30 vagy akár 50 millió forintot is tudnak igényelni.
Elmondta, hogy lehet kombinálni a csok pluszt a korábbi csokkal, amennyiben azok a feltételek, amiket a korábbi csoknál vállaltak az igénylők, teljesültek. Ha még nem született meg az előre vállalt gyermek a korábbi konstrukcióban, akkor is igénybe lehet venni, azonban le kell zárni és tisztázni a korábbi szerződést.
Hornung Ágnes közlése szerint a családpolitikának a korábbi csok egy slágerterméke volt, a csok plusz esetében pedig az első, nem hivatalos, több mint ezer igénylésről szóló adat azt támasztja alá, hogy ugyanolyan sikeres az új konstrukció, mint a korábbi.
Az utalások, illetve az első hitelkihelyezések a napokban történnek - mondta, hozzátéve, hogy a családok által igényelt átlagos hitelösszeg 25 millió forint körül van, ami azt jelenti, hogy az átlagos igénylő több gyermeket vállal előre.
Amennyiben az igénylések számában továbbra is kedvező marad a tendencia, akkor az a gazdaságra is pozitív hatással lesz
- mondta az államtitkár.