RETRO RÁDIÓ

"Egész nap sírt" – horrorházból menekítették ki a kis Mirellát

Gé
Szerző
Létrehozva2024. 01. 05. 09:15

Egy lopás kapcsán jutottak el a rendőrök az ingatlanig, melynek állapota még a hatóság sokat látott embereit is sokkolta. Hihetetlen, hogy valaki ilyen körülmények közt nevelt egy kislányt.

Horrorházból mentettek meg a rendőrök egy 16 hónapos kislányt, Mirellát Pilisen. Az épületben még víz és villany sem volt, a gyerek pedig pelenka és meleg ruha nélkül élt. Az esetre azt követően derült fény, hogy az anyja a kicsit felhasználva lopott egy helyi üzletből. A babakocsiba rejtette a holmikat, ám lebukott. Ekkor derült ki: nem először tett ilyet. A rendőrök ezután jutottak el a házhoz, ahová belépve szinte sokkot kaptak. A szomszédok szerint a kislány egész nap csak sírt, mégsem jelentette senki a borzalmakat. A megrázó esetről a Tények számolt be.

horrorház, Pilis, TV2 Tények
A rendőrség a kislány állapotát látva ment ki a helyszínre  Fotó: TV2

A hatóságoknak már akkor feltűnt a kis Mirella elhanyagolt állapota és évszaknak nem megfelelő, koszos öltözéke, amikor az anyját rajtakapták a lopáson. A rendőrök fürdették meg a kislányt a kapitányságon, ám mint később beszámoltak róla: ez a gyermek nem jól viselte, látszott rajta, hogy el van ettől szokva. Ezt követően határozták el, hogy kiszállnak a házhoz. A gyermeket természetesen nem adták vissza az asszonynak.

A horrorház ráadásul nem is a nőé volt: egy férfi fogadta be, aki ugyancsak nem volt ismeretlen a hatóságok előtt. Egy szomszéd elmondása szerint már több gyermeket is ki kellett menekíteni ugyanonnan.

Minden áldott nap itt állt meg a családsegítő. Minden áldott nap jött egy jól öltözött fiatal hölgy, segített nekik

 – mesélte, hozzátéve: egész nap sírás hallatszott a házból.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.