RETRO RÁDIÓ

Horrorház lett Szilágyi István otthonából, ellepték a patkányok

Horrorház lett Szilágyi István otthonából, ellepték a patkányok
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 12. 18. 08:00

Szilágyi István, Humenyánszky Jolán és fiuk hosszú éveken át éltek szegénységben abban a rákoskeresztúri házban, ami kegyetlen gyilkosság helyszíne lett.

Üresen, lelakatolva áll az a ház, ahol tavaly tavasszal Szilágyi Istvánt, vagyis Lópici Gáspárt agyonverte a fia.

Az özvegy év eleji halála óta elszabadult a káosz az egyébként is elhanyagolt telken. A rágcsálók beköltöztek a romos házba, ami már a szomszédok életét is megkeseríti – tudta meg a Bors.

Évek óta áldatlan állapotok uralkodnak a kertben

Fotó: Bors

Hosszú éveken át éltek mélyszegénységben a rákoskeresztúri házban, amit ráadásul 30 milliós adósság terhelt. A Bors ellátogatott a XVII. kerületi házhoz, ahol áldatlan állapotok uralkodnak.

A közműveket régen lekapcsolták és a telket ellepték a rágcsálók, amik megkeserítik a szomszédok életét. A közeli kisbolt tulajdonosa azt mondta, bejelentést is tett emiatt az önkormányzatnál.

„Amióta Jolán meghalt, senki sem járt erre. Ha jól tudom, az unokáé a ház, de nem lepne meg, ha lemondott volna az örökségről, több rajta a tartozás, mint a ház értéke. Senki nem gondozza a telket, borzasztó állapotban van. Most már az egerek és a patkányok uralják. Rengeteg van belőlük!” – panaszolta a szomszéd, aki tehetetlennek érzi magát.

Az özvegy év eleji halála óta elszabadult a káosz az egyébként is elhanyagolt telken.
Fotó: Bors

„Amellett, hogy súlyos közegészségügyi veszélyt rejt a kialakult helyzet, konkrét károkat is okoznak a patkányok és az egerek. Bemásznak az itt parkoló autókba, és elrágják a vezetékeket. Ez életveszélyes, arról nem beszélve, hogy mibe kerül a kocsik javíttatása. Az én autómban már tucatszor tettek kárt” – mondta a szomszéd, aki az önkormányzathoz fordult segítségért.

Bár egyelőre nem kapott választ, de kijelentette, addig megy el, még valaki nem tesz valamit a helyzet megoldására. Véleménye szerint az ingatlan már a bank-e lehet, így neki kellene valamit tennie. De továbbra is bízik benne, hogy hamarosan megoldódik az ügy.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.