RETRO RÁDIÓ

A kínok kínját éli át a süket és félig vak Olaf

IF
Szerző
IF
Létrehozva2024. 01. 03. 11:30

Visszakövetelte volna kutyáját az állatvédőktől az a férfi, akitől korábban azért vették el az ebet, mert éheztette és elhanyagolta.

Ahogy arról a Metropol beszámolt, éheztette és elhanyagolta békéscsabai gazdája azt a francia buldogot, amelyet később az ajkai állatvédők fogadtak be. Fél évvel később jogi úton követelte vissza a kutyáját, ennek az ügyészség helyt adott. Bár Olaf szörnyű állapotban került a Vahur Állatvédő Egyesülethez, mára már egészséges kutya.

Olaf újabb műtéten van túl  Fotó: Vahur Állatvédő Egyesület

Olaf, a 8 éves francia buldog tavaly november végén Békéscsaba utcáin kóborolt, lesoványodva, fülein súlyos fertőzésekkel. A helyiek találtak rá a kutyára, akik az ajkai Vahur Állatvédő Egyesület segítségét kérték.

„Azonnal intéztük a fuvart és egy nap alatt el is szállítottuk a kutyát. Rögtön orvoshoz vittük, ugyanis Olaf borzasztó állapotban volt. Fájdalmai, illetve koordinációs problémái voltak amellett, hogy sovány volt és teljesen ki is volt száradva” – mondta el Antal Laura, a Vahur Állatvédő Egyesület elnöke.

A kutya két műtéten is átesett: jobb fülét amputálták, a bal füléből pedig el kellett távolítani a hallójáratot. Az állatorvosok szerint, ha idejében kezelik az ebet, egy pár ezer forintos fülcsepp is segített volna rajta. Így viszont most teljesen megsüketült.

Többször is kiposztoltuk, hogy hiányzik-e valakinek a kutya. Végül fél évvel később, a műtétek után jelentkezett Olaf gazdája, aki követelte, hogy adjuk vissza neki a kutyáját

– részletezte a lapnak Laura.

Az állatvédő természetesen ezt a kérelmet megtagadta, ami miatt a gazda feljelentette őket a rendőrségen. Az állat tulajdonosa szerint ugyanis egyáltalán nem volt szükség a műtétekre. Az igazságügyi orvosszakértő viszont az állatvédőknek adott igazat, így a Vahur gondozásában maradt a kutya. Decemberben viszont újabb egészségügyi problémák jelentkeztek az ebnél: egyik pillanatról a másikra kilyukadt az egyik szeme.

"Nem tudni mitől, de belül a buksijában egy hatalmas gyulladás van, ami nyomja mindenét. Annyira sajnáljuk, hogy szavakba se tudjuk foglalni! Ugye ő süket, most pedig következett a szeme..." – tudatta.

Ahogy azt az állatvédők is gondolták, sajnos meg kellett válni Olaf egyik szemétől, viszont most már minden fájdalma megszűnt.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.