RETRO RÁDIÓ

"Fabio tiszteli a magasságot!" – Elképesztő produkcióval kápráztatta el a közönséget a 8 éves kisfiú a cirkuszfesztiválon

Létrehozva2024. 01. 17. 09:30

Fabio az egyetlen magyar repülőegyüttes tagja, tudását édesapjától örökölte.

Nyolcéves magyar kisfiú kapta az egyik legnagyobb ovációt a XV. Nemzetközi Budapest Cirkuszfesztiválon. Paraizo-Blaha Fabio Junior a Flying Weiss Junior fliegende-csoport tagjaként mutatta be szaltóját. Jelenleg ez a csapat az egyetlen magyar repülőegyüttes. Blaha Attila, Paraizo-Blaha Zsuzsanna, Paraizo-Blaha Fabio Junior, illetve Molnár Gréta produkcióját egyébként a zsűri Ezüst díjjal jutalmazta. A csapat legifjabb tagja a kétszeres olimpiai bajnok tornászról elnevezett Magyar Zoltán-díjat is elnyerte.

Fabio az édesapjától tanulja a szakmát. (Fotó: Urbán Ádám)

Családi alapon álltunk össze. Már eleve artisták voltunk és együtt dolgoztunk a húgommal, majd 16 évvel ezelőtt csatlakozott hozzánk Zsuzsanna párja, Fabio Paraizo is. Ő eleve flyingos volt, mi pedig egy trapézszámot szerettünk volna összehozni, a kettőt egyesítettük. Grétát a pandémia után az artistaképzőből ajánlották nekünk. Nyolc hónapig dolgozott velünk a Fővárosi Nagycirkuszban, és most felkértük, hogy a fesztiválon is tartson velünk

– mondta Attila, aki a csoporton belül az ugró társai elkapásáért felel.

A zsánerben többféle ugrásra van lehetőség. Hogy ki melyiket mutatja be a közönség előtt, azt természetesen a tudásszintje határozza meg.

Jelenleg számomra a duplaszaltó jelenti a legnagyobb kihívást, de igyekszem a maximumot kihozni magamból. Meglátjuk, mit hoz a jövő

– mosolygott a fiatal cirkuszművész.

Nagy összhang szükséges a sikerhez. (Fotó: Urbán Ádám)

"Mindenkinek megvan a maga élete. A próbákon együtt sírunk, együtt nevetünk, egyszer-egyszer elmegyünk egy közös vacsorára, de egyébként mindenki megy a maga útján" – magyarázta Attila.

A csoport legfiatalabb tagja Paraizo-Blaha Fabio Junior. A nyolcéves kisfiú minden fellépés alkalmával elvarázsolja a közönséget. A jól felépített produkció során általában ő ugrik utoljára, de már az előkészülete alatt tombol a publikum. Testméretéből adódóan még az édesapja tartja a trapézzal való elrugaszkodás előtt.

Egyelőre egyfordulatos szaltót mutatok be az előadásokon, de már gyakorlom a másodikat

– árulta el a Ripostnak Fabio. A szülei egyébként egy olaszországi cirkusznál találkoztak, az édesapja Brazíliából érkezett. Zsuzsanna, a kisfiú édesanyja a kérdésre, hogy meri felengedni a gyermekét az állványra, így reagált: 

Kétévesen kezdtük tanítgatni. Eleinte otthon gyakoroltuk vele az alapmozdulatokat talajon, aztán az édesapja már gumiasztalon is foglalkozott vele. Már eljutottunk arra a szintre, hogy a trapézra is felmehet. Tudja, hogy a munkája veszélyes, de tiszteli a magasságot

– árulta el a büszke szülő, és hozzátette: természetesen számukra is komoly lélektani segítség az alattuk kifeszített biztonsági háló. Ez a produkció egyébként ilyen eszköz nélkül nem is működik. Egy-egy ugrás sikere több mindenen múlik. Nem csak az egyéni teljesítmény számít, hanem az ütem, illetve a környezet is, ezáltal előfordulnak esések.

Elképesztő mutatványokkal szórakoztat a csapat / Fotó: Urbán Ádám

Fabio egyébként tanul is a cirkusz mellett: egyéni tanrendes, magántanár segítségével készül fel az iskolai vizsgákra.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.