tóth gabi
A halva született Dorci szülei közel egy millió forintot gyűjtöttek össze az agydaganattal küzdő, epilepsziás Tibikének és családjának. Tibike anyukája elsírta magát az adomány miatt, annyira meghatódott.
Rengetegen fogtak össze a Somogy Vármegyei Csokonyavisontán élő, epilepsziás és agydaganattal küzdő Tibikéért és családjáért. Jótékonysági bált rendeztek; a belépőjegyek és a tombola bevételét a család kapta meg. A szervezésben részt vettek a halva született Dorci szülei is; az anyukája, Harasztia Judit és az apukája, Csokonyavisonta polgármestere, Harasztia Attila. Egészen pontosan 786 ezer forint gyűlt össze, amit Juditék átadtak a családnak, akik nagyon örültek neki. Tibike anyukája annyira meghatódott, hogy elsírta magát.
Tibort a szülei otthon ápolják, anyukája rokkantnyugdíjas, az apukája pedig feladta a munkáját, hogy fiát ápolhassa. Az agydaganatot sikeresen kiműtötték, azonban folyamatosan kontrollvizsgálatokra jár, teljesen gyógyultnak csak évek múlva számíthat, ha tünetmentes marad.
Szeptemberben derült ki, hogy agydaganata van. Nagyon ledöbbentünk, nem volt semmi előjele, csak a feje fájt. Három hónapig volt kórházban, mindig mentünk látogatni. Pont a műtétje után volt egy epilepsziás rohama, akkor nagyon megijedtünk
– mondta Tibor anyukája, Bódi Tiborné Panni.
A 32 éves Tibike és a szülei nem tudtak részt venni a bálon, mivel a fiú nehezen mozog és nem akarták egyedül hagyni; a közeli rokonaik azonban elmentek.
Mondhatjuk, hogy az egész falu és a környék összefogott. Több, mint 100 tombolafelajánlást kaptunk, a bálban is sokan voltak. A tiszteletjegyek, tombola, valamint a belépő összege több, mint 700 ezer forintot tett ki
– mondta a Ripostnak Harasztia Judit, Dorci anyukája, aki boldog, hogy segíthet a rászorulókon. „Tudom, milyen fontos dolog és milyen sokat jelent, ha valakit érdekel a sorsunk, a nehéz helyzetünk, és szeretne segíteni. Nekem is segítettek többen, amikor Dorcinak volt rá szüksége; ha nekem van rá lehetőségem, akkor miért ne tenném ezt meg másokkal.”
Tibike anyukája, Panni elsírta magát, amikor átadták a pénzt, aminek egy részét a fürdőszobájuk felújítására fordítják.
Meghatódtunk, hogy összefogtak értünk és próbálnak segíteni. A fürdőszobát fel kell újítanunk, a kádat le kell cserélnünk zuhanyzóra, hogy Tibikét le tudjuk fürdetni
– árulta el az anyuka.