tóth gabi
Friss videóriport készült a súlyosan megsérült balerinával.
Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, a Budapesti Operettszínház fiatal balerinája éppen a munkahelyére a tartott kedvesével, Benjaminnal tavaly júniusban, amikor elsétáltak az egyik Jókai utcai társasház előtt. Az épület tetőterében éppen új lakásokat alakítottak ki, a munkálatok megtervezésébe azonban hiba csúszhatott, ugyanis egy pillanatban hatalmas törmelékek zuhantak a mélybe, és maguk alá temették a művésznőt. Percek kellettek hozzá, hogy a felszálló porfelhő némileg eloszoljon, és a férfi megtalálhassa a balerinát. Azóta hatalmas utat tett meg a sérült művésznő, hogy újra lábra tudjon állni. Most friss híreket adott az állapotáról, és egy kéréssel fordult az emberek felé.
A Tények stábja forgatott egy friss videóriportot Tóth Nikolettel, azzal a balettművésszel, aki a szörnyű baleset során súlyos sérüléseket szenvedett tavaly nyáron. Azóta kerekesszékbe kényszerült, és többször is megoperálták, azonban a hölgy nem mondott le róla, hogy újra teljes életet éljen és lábra tudjon állni.
Fizikailag azt érzem, hogy sokkal erősebb vagyok, ami tök jó. Most a legutolsó műtétem, ami szeptemberben volt, az egy gerincműtét, az volt a 8. műtétem egyébként, most ez végleg jól sikerült és nagyon örülök neki, mert a kézfunkcióim javultak
- mondta el Nikolett a riporternek.
Nikit nemcsak fizikailag, lelkileg is megviselte a tragikus baleset.
A rehabilitációm első nagy hosszú időszakasza az lezárult és amit én gondoltam az elején, hogy ezalatt az időszak alatt én fel fogok állni az nem sikerült, és akkor volt egy mélyebb pont
– mondta.
A kezelések és a terápiák nagyon drágák, Niki ezért minden támogatásnak örülne, célja ugyanis, hogy minél előbb újra segítség nélkül járhasson.
A teljes beszélgetést itt tudjátok megtekinteni: