RETRO RÁDIÓ

"Nekünk csak egy álmunk van, hogy imádott kisfiunk egyszer elinduljon" – Ruben 4 éves, de még mászni, önállóan ülni és járni sem tud

Létrehozva2023. 12. 08. 13:00

A mosolygós, szőke kisfiú a vártnál korábban látta meg a napvilágot, de csak később derült ki, milyen nagy a baj. Csak egy drága műtét segíthet Rubennek.

Minden szülőnek a legnagyobb álma, hogy gyermekét boldognak, illetve önfeledtnek lássa, azonban Rubenre és családjára ez a boldogság még jócskán várat. A hároméves kisfiú koraszülöttként látta meg a napvilágot, a család harmadik gyermekeként. Ágnesnál, az édesanyánál egy fertőzés közbeszólt az addig rendben menő babavárásba, a gyermeket pedig sürgősségi császármetszéssel kellett világra hoznia, a tervezettnél jóval korábban, a terhesség harmincadik hetében. Ruben történetét az édesanyja osztotta meg a Riposttal.

A szülők pénzt és időt nem kímélve, mindent megtesznek gyermekükért Fotó: Olvasói

Amikor a kisfiamat kiemelték, egyáltalán nem sírt fel

 – emlékezett vissza az édesanya a szörnyű pillanatokra, majd elmondta, hogy Rubennél oxigénhiányos állapot lépett fel, majd légzéstámogatásra is szorult. Nagyon nehéz és aggodalommal teli időszak volt ez a család számára, annál is inkább, mert eközben a két nagyobb gyermekről is gondoskodniuk kellett.

"Szondán keresztül tudták csak táplálni, majd 45 borzasztóan nehéz, kórházban töltött nap következett" – idézte fel Ágnes, aki azt is megosztotta a lapunkkal, hogy az orvosok úgy gondolták, Ruben szépen utoléri majd kortársait, de sajnos nem így történt. Derült égből villámcsapásként sújtott le a hír a családra: a kisfiúnál a születéskori oxigénhiány agyi bénulást okozott, ami a teljes mozgásközpontjára is kihatott. A kezdeti sokk után a család megkezdte a gyógytornákat, fejlesztéseket, de kiderült, Rubenen csak egy orvosi beavatkozás, a Nazarov-műtét segíthet, melynek következtében a mozgást akadályozó rostokat elvágják és felszabadítják az egészséges izmokat. 

Csak a Nazarov-műtét segíthet Ruben állapotán Fotó: Olvasói

Ruben hamarosan négy éves lesz, de sem mászni, sem önállóan ülni és járni sem tud. Nekünk csak egy álmunk van, mégpedig az, hogy imádott kisfiunk elinduljon

- mondja elérzékenyülve az édesanya, aki azt is megosztotta velünk, hogy a műtéti beavatkozás a család számára jelenleg megfizethetetlen, hiszen az édesapa egyedüli kenyérkeresőként próbálja biztosítani számukra a megélhetést. Most viszont bármelyikőnk részese lehet Ruben karácsonyi csodájának és hozzájárulhat ahhoz, hogy a kisfiú egy nap boldogan és önfeledten szaladhasson édesanyja karjaiba. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.