Létrehozva: 2023.12.24.
Módosítva: 2023.12.24.

Novák Katalin: Minél többekhez eljut a békéért kiáltó szavunk, annál nagyobb hatása lesz

Novák Katalin a HírTV-nek adott interjút karácsonykor.

A magyar nemzet béke- és szabadságszerető - mondta a köztársasági elnök a Hír TV-nek adott karácsonyi interjúban, hangsúlyozva, abban bízik, hogy "a békéért kiáltó szavunk, minél többekhez eljut, annál nagyobb hatása lesz".

Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy "már több mint másfél éve élünk egy pusztító háború szomszédságában". Szerinte "a félelemérzet a bőrünk alá ivódott, már nem olyan tapintható, mint amikor az első sokk ért bennünket, de ott van bennünk".

A köztársasági elnök azt kérte, ilyenkor karácsonykor külön is gondoljunk a kárpátaljai magyarokra. Náluk bármikor kopogtathatnak, hogy elvigyék a férfiakat a frontra, a szétszakított családok a fronton lévő családtagokért aggódnak. Most érezni át igazán, mennyire nagy kincs is az a béke, amely számunkra itt, Magyarországon megadatott, de ami rendkívül törékeny, és fenyegető veszélyben van most is - fejtette ki az államfő.

Véleménye szerint nagy segítséget jelenthet, ha Magyarország szoros kapcsolatokat ápol nemcsak Ukrajnával, nemcsak a szomszédaival, hanem "a világon minden szövetségesével". Ha megvannak ezek a kapcsolatok, ha kinyitjuk a korábban csukottnak tűnő ajtókat, akkor még nagyobb esélyünk van arra, hogy a magyarok hangja elhallatszon a világ minden sarkára, és még nagyobb eséllyel lehet érvényesíteni a magyar emberek érdekeit - fűzte hozzá.

A köztársasági elnök kitért arra is, hogy "a törésvonalak mentén sokszor igen megosztottá válunk, de még akkor is el kell fogadnunk a másik embert, ha nem értünk egyet azzal, amit a világról gondol". Ha képesek vagyunk a másik tiszteletére, könnyebb vitatkozni azokról a dolgokról, amelyekben nem értünk egyet, mindezt a kompromisszum megtalálásának, illetve a másik véleménye mögötti szempontok megértésének szándékával - magyarázta Novák Katalin.

Szerinte a határon túli magyar közösségek "jobban összezárnak", különösen egy olyan nehéz helyzetben, amelyben a kárpátaljai magyarok vannak. Azt mondta, ott most nem érzékel megosztottságot. Abban bízik továbbá - fűzte hozzá -, hogy a magyarok és az ukránok között is, Kárpátalján, "valamiféle megbékélés" alakul ki, hiszen ez a hosszú távú békés együttélésük záloga.

Novák Katalin úgy látja, az, hogy Magyarország első női köztársasági elnöke, felelősséget jelent, és "más nőknek is inspiráció lehet, biztatást ad" a visszajelzések alapján, azt jelzi sokak számára, hogy "ma Magyarországon semmi nem elérhetetlen egy nő számára". Bízik benne - tette hozzá -, hogy nyitottsága a világra segít abban, hogy minél többen érezzék úgy Magyarországon, "az ő köztársasági elnökük is vagyok".

Az államfő beszélt elődjei példájának fontosságáról is, és arról, hogy mostantól öt elődjének portréja is díszíti a Sándor-palotát. Kérdésre beszélt arról, hogy nagyon szeret sütni, és elmesélte a "pápai stangli" történetét is, amelyet "a magyarok nevében, háziasszonyként" készített az idelátogató Ferenc pápának. Megjegyezte, a konyha náluk az a tér, ahol a család minden tagja megfordul, és még a kamasz gyerekek is könnyebben megosztják a gondolataikat.

Azzal kapcsolatban, hogy megjelent az általa szerkesztett Ami a miénk című kötet második része, azt mondta, a családról, annak szépségeiről, örömeiről is kell beszélni, de annak nehézségeiről is. Az összeállításban megszólalók azonban őszintén elmondják, mit jelent számukra a család, és "ez erőt adhat másoknak".

"A családunk az a közeg, ahonnan minden reggel elindulunk, és ahová minden este visszaérkezünk. A család hiánya pedig az az űr, amely minden nap ott tátong az életünkben" - folytatta a köztársasági elnök. Hozzátette, ha szenteste együtt lehetünk azokkal, akik a legkedvesebbek a számunkra, boldogság tölt el bennünket, ha viszont valakinek egyedül kell ünnepelnie, a hiány még erősebb, mint a hétköznapokon.

Novák Katalin úgy fogalmazott, a karácsony egyszerre jelenti neki "a legfontosabb, leginkább várt családi ünnepet", és hitvalló keresztény református emberként Krisztus születését. Ez örömüzenet, a születés csodája, Krisztus és általában a kisbabák születése; szakrális és hétköznapi dimenziója is van, amely a gyermekeket, a szeretetet helyezi a középpontba - részletezte az államfő.

Elmondta azt is, hogy nagyon szereti a saját készítésű ajándékokat. "Nem engedek ebből, ilyenkor éjszaka gyártom őket" - jegyezte meg. Hangsúlyozta: az idő a legnagyobb kincs, az ajándék készítésével töltött idő pedig a megajándékozott emberrel töltött idő, ezért ezek az ajándékok értékesebbek, mint amelyeket vásárolunk. Általánosságban is, amikor "az időnket valakire rá tudjuk szánni, ha meg tudjuk látni a másik igényeit a jó szóra, figyelemre, egy mosolyra", akkor a mi karácsonyunk is boldogabb lesz - vélekedett Novák Katalin, aki mindenkinek boldog karácsonyt kívánt.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Élő istentiszteleten akartak lelőni egy lelkészt, így teperték le a merénylőt - videó

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

ripost.hu

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

vg.hu

Hszi Csin-ping látogatása a következő 100 évre meghatározhatja Magyarország fejlődésének irányát

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Szuperélelmiszernek tartják és most van a szezonja: két hét alatt felére csökkent az eper ára

INSIDER

Felkavaró részletek: gyerekek bukkantak rá az Aszódon elrejtett holttestre

INSIDER

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter