INSIDER

Szerző K. D. R.

Létrehozva: 2023.12.26.

Csodálatos ajándék várta a félárva, Nógrád megyei kislányt a karácsonyfa alatt

A salgótarjáni kislány nemrég vesztette el édesapját, édesanyja egyedül neveli egy albérletben, nehéz körülmények között. A kislány azonban kiemelkedően tehetséges, ügyesen játszik hegedűn, így zenetanára ajánlására ő kaphatja meg azt a mesterhegedűt, amit egy jótevő ajánlott fel az interneten.

Csaba karácsony előtt döntött úgy, hogy egy tulajdonában lévő, 400 ezer forintos mesterhegedűt felajánl egy olyan gyermek részére, aki hegedűn tanul, de nincs saját hangszere. Csaba kifejezetten karácsonyi ajándéknak szánta a különleges hangszert, amivel hozzá szeretett volna járulni egy kisgyermek öröméhez az ünnepekre. A férfi végül kétezer jelentkezőből egy salgótarjáni, félárva kislányt választott ki, akinek történetére zenetanára hívta fel Csaba figyelmét. 

A közel fél millió forintos hegedűt a kislány karácsonyi ajándékként kapja majd meg  Fotó: olvasói fotó

A kislány végignézte édesapja halálát és nehéz körülmények között él

Csaba a Ripostnak elmondta, hogy a gyermek zenetanárnője, Tajti Veronika hívta fel a figyelmét a salgótarjáni kislányra, aki nemrég vesztette el édesapját, ráadásul végig is nézte a tragédiát. 

A tanárnője szerint nagyon tehetséges a kislány, de édesanyjával egy albérletben élnek, nehéz körülmények között. Rengeteg nehézsorsú gyermek és szülő keresett meg, kétezer jelentkező közül választottam végül őt a hegedű új tulajdonosának

– mesélte Csaba, aki izgatottan csomagolta be a hangszert és postázta a Nógrád vármegyei megyeszékhelyre. 

„Már felvettem a kapcsolatot a családdal, az édesanya el is érzékenyült a telefonban, amikor beszéltem vele. A kislánnyal is beszéltem messengeren és nagyon boldog, örül a hangszernek" – tette hozzá a jótevő, aki már nem először adományoz hangszert.

„Ha az ember megteheti, hogy segít, tegye meg!"

Csaba már nem először adakozik. Korábban egy pianinót adományozott karácsonyra egy vak zongorista fiúnak. A jótevő azonban nem csak hangszerekkel segít másokon, más téren is, ha tud, szívesen adakozik. Csaba úgy véli, hogy ha az ember megteheti, tegye meg, ezzel örömet okozva másoknak. 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek