RETRO RÁDIÓ

Kiderült, drágul-e idén a fenyőfa, meglepő a válasz

MZ/X
Szerző
MZ/X
Létrehozva2023. 12. 05. 05:30

Már vágják a fenyőket a hazai ültetvényeken. Évente 1,8-2 millió darab karácsonyfa talál gazdára a most következő időszakban. Jó hír, hogy nem lesz hiány belük az idei szezonban sem és nagyjából ugyanannyiba kerül majd méterük, mint tavaly, esetleg minimális drágulást tapasztalhatunk.

Elkezdték kivágni a hazai piacra szánt karácsonyfákat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatása szerint. A választékban továbbra is megtalálható lesz a luc-, az ezüst-, és a nordmann fenyő, melyek nem drágulnak az előzetes hírek szerint.

fenyőfa, karácsonyfa
Évente 1,8-2 millió darab karácsonyfa talál gazdára ebben az időszakban. Fotó: Varga György

Főként ezeken a vidékeken termesztik a hazai karácsonyfát

Mintegy háromezer hektáron termesztenek fenyőfát, főleg Vas, Zala, Somogy megyében, de az Északi-középhegységben – a Mátra és a Bükk környékén –, valamint Nógrád megyében is sokan foglalkoznak ezzel a tevékenységgel-írja a NAK. A fák kitermelése jellemzően november második felében kezdődik meg, először a földlabdás fenyőfákkal, melyeket az exportra szánt fák követnek. Importként pedig főleg nordmann fenyő érkezik, a behozatal mennyisége jellemzően 500 ezer darab, de immáron a hazai nordmann-termelés is jelentős. A hazai minőség évről évre jobb, köszönhetően az egységes és jó minőségű szaporítóanyag és termesztéstechnológia használatának.

Miért előnyös igazi fenyőt venni?

Amíg a „karácsonyfák” nevelkednek, végig hasznosak a környezet számára: folyamatosan nitrátokat vonnak el a talajból és segítenek lelassítani a klímaváltozást, hozzájárulnak a levegő tisztításához. 10 év alatt egy hektáron 105 tonna oxigént termelnek és egy év alatt képesek megkötni 10-16 kg szén-dioxidot a levegőből. A kivágott fa helyére több csemetét ültetnek, így a rendszer hosszú távon is fenntartható. És nem mellesleg az ültetéstől a kivágásig tartó idő alatt munkahelyeket teremtenek. Magyarországon 3000-3500 hektáron folyik kifejezetten karácsonyfa értékesítési célú fenyőtermesztés, ez – ideértve a forgalmazást is – 600-700 családi gazdaságnak ad munkát. Őket is segíthetjük a hazai fenyő választásával.

Ezt érdemes tudni a fenyőfafajtákról

Jellegzetes illata miatt a lucfenyőt tartjuk a klasszikus értelemben vett karácsonyfának. Népszerű, de közismert, hogy tűlevelei a meleg lakásokban hamar lehullanak. A másik kedvelt karácsonyfa az ezüstfenyő, ami a lucfenyő nemzetség tagja. A sűrű ágrendszerű fát dekoratívvá teszik a kékes-zöldes viaszréteggel bevont tűlevelek, amelyek azonban nagyon szúrósak. Keresletük ezért a gyerekes családok körében valamelyest csökkent. A legnépszerűbb karácsonyfaféle a Kaukázusban őshonos nordmann. Szabályos alakú, tetszetős formájú, lombozata sötétzöld, fényes tűlevelei puhák, 3-4 cm hosszúak, alig-alig hullanak. Meleg lakásban is hónapokig megmarad.

Ennyi lesz a fenyő méterára idén. Fotó: Varga György

Mennyiért lehet idén fenyőt venni?

A nordmann fenyőfák méterára 9-10 ezer forint között mozog majd, míg az ezüst-és lucfenyők esetében 5000-6000, illetve 3000-4000 forinttal kell kalkulálnunk méterenként. Aki nagy fát venne és spórolni is szeretne, annak itt egy tipp: idén is meghirdette az egyik legnagyobb bútoráruház a nagy akcióját, melynek keretén belül 9990 forintért juthatnak hozzá fenyőfához a szemfüles vásárlók- írja a Portfolio. A svéd bútoráruházban november 30-tól lesznek kaphatóak a fenyőfák, vélhetően mérettől független, egységáron.

Ennyi volt tavaly a karácsonyfa métere

A lucfenyőnek átlagosan 4-5 ezer forint volt métere, az ezüstfenyőé 5-6000, a nordmandért peidg méterenként 6-8000 forintot is elkértek.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.