tóth gabi
Sávolt Karolina mindössze 13 éves, festészete és stílusa mégis már most meghatározó. 9 évesen kezdett el festeni, azóta pedig Barcelonában, Nizzában és Dubajban is nyílt már kiállítása, 2023-ban pedig elnyerte a Highligts of Hungary - Művészet kategória díját is.
Karolina mindösszesen 9 éves éves volt, amikor elkezdett festeni. A pandémia érkezésével ő is otthon maradt, mint sok gyerek, így az iskolai oktatás mellett több szabadideje maradt, amiben szívesen rajzolt. Azóta nevét már külföldi műértők is megjegyezték, alkotásait pedig galériák mutatják be világszerte.
Karolina első kamarakiállítása 2022 tavaszán nyílt meg a Bodó Galériában, majd ezt követte első önálló, nagy kiállítása 2023-ban szintén a Bodó Galériában, amely már Nizzában és Barcelonában is bemutatkozott. Mindeközben persze továbbra is figyelt tanulmányaira és a sportra is, így idén ezt is értékelték.
A 2023-as év rendkívül sikeres volt, mivel elnyertem a Highligts of Hungary - Művészet kategória díját, majd Magyarország Jó Tanuló - Jó Sportolója kitüntetettje lettem és év végén elnyertem az Év leginspirálóbb Női között a Fiatal Tehetség kategória díjat
– sorolta sikereit a fiatal művész, akinek októbertől már a Lónyay Villában, az Aranybástyában is láthatóak képei, de több egészségügyi intézményben is helyet kaptak nyomatai.
A 13 éves, magyar festőlány már gőzerővel készül a jövő évre.
2024- re már készülök, mivel áprilisban lesz ismét a Bodó Galériában egy kiállításom, amelyben a legújabb festményeim mellett egy Immersive show is várja majd a művészet kedvelőit, ahol a festményeim a fénytechnika segítségével megelevenednek. De több külföldi kiállítás is tervben van
– mesélt a jövő évről a fiatal zseni, aki továbbra is azt tartja fontosnak, hogy örömöt és szépséget adhasson át képeivel. Bár a távolabbi jövőjét Karolina az orvosi egyetemen képzeli el, édesapja nyomdokaiba lépve, vallja, hogy a festészet mindig az élete része marad, így természetesen minden nap alkot a tanulmányai és a sport mellett. Mindezt pedig értékelik is, hiszen hányan mondhatják el magukról, hogy 13 évesen az év leginspirálóbb női közé választották?