tóth gabi
Chantal Ildikót 11 éve rabolta el magyar anyukája olasz édesapjától. A férfi nem adja fel a reményt, hogy megtalálja a gyermeket. A most nyolcéves húga megható üzenetet küldött soha nem látott nővérének.
Bár a karácsony a szeretet ünnepe, a padovai Andrea Tonellónak sosem lehet olyan felhőtlen, mint egy átlagos családnak. A férfi ugyanis nem ünnepelhet teljes családja körében: idősebb lányát, Chantal Ildikó Tonellót ugyanis magyar édesanyja, S. Klaudia 11 évvel ezelőtt elrabolta tőle.
Mint arról a Ripost már többször is írt, a férfi boldogan élt magyar párjával és kislányával Padovában, amikor egyik nap Ildikó hazalátogatott szüleihez Mezőtúrra. Andrea itt még semmire nem gyanakodott, így nem csoda, hogy valósággal mellbe vágta az üzenet, amit ezután Klauiától kapott: az asszony ugyanis SMS-ben közölte a férfivel, hogy soha többé nem tér vissza hozzá és közös lányukat is magával viszi.
Ezután Andrea minden követ megmozgatott, hogy visszakapja lányát: milliós nyomravezetői díjat tűzött ki; a pápával és a magyar kormány tagjaival is beszélt; többször járt Magyarországon, Klaudia ellen pedig több pert is megnyert, az asszonyt Olaszországban még el is ítélték. Ez viszont semmit nem változtatott a szomorú tényeken: Klaudiának és a most 12 éves Chantalnak azóta sem találja nyomát.
Az összetört édesapa azonban egy pillanatra sem hagyott fel a reménykedéssel, hogy egy nap magához ölelheti a már kiskamasz Chantalt. A férfi minden egyes évben szívhez szóló levelet ír elveszett lányának, ajándékot vesz neki és mindennap haza várja. Pontosan úgy, ahogyan most nyolcéves féltestvére, Rebecca is. A kislány, bár jóval Chantal eltűnése után született, minden tud nővéréről, és apjához hasonlóan nagyon várja haza. Most a kislány írt levelet sosem látott testvérének:
Boldog ünnepeket az én legkedvesebb nővéremnek! Drága nővérem, nagyon hiányzol, remélem, hogy az apukánk hamarosan megtalál téged. Puszil a húgod, Rebecca! Amúgy a te csillagjegyed szűz, ami olyan szép, akár a tiéd: a nyilas
– írta a szívbe markoló szavakat Rebecca. A megható szavak mellé a kislány rajzolt is sosem látott, de imádott testvérének: a papírt virágokkal és rengeteg szívecskével rótta tele.
Andrea korábban lapunknak elárulta: a két kislány nagyon hasonlít egymásra, amiről Rebecca is tud, ugyanis annyi fotót mutat neki a nővéréről, amennyit csak akad a lakásukban.
Emellett rendszeresen mesél kisebb lányának Chantalról, születésnapját is minden évben megünneplik, karácsonykor fát is állítanak neki. Andrea korábban azt üzente lányának: az összes elszalasztott ünnepet bepótolják majd. Mint írta, reméli, akkor a testvérek végre egymásra találhatnak:
Veled fog ünnepelni a kishúgod, Rebecca is, aki tud rólad, és néha megkérdezi: apa, boldog vagy? Én próbálok neki úgy válaszolni, hogy megértse, de ő olvas a szememben és a szívemben is, és pontosan tudja, hogy szenvedek. De eljön a mi időnk, és tudd, akárhol is vagy: itt egy szerető család vár rád, szeretlek Chantal hercegnő
– üzente akkor nagyobbik lányának.
Bár azóta S. Klaudia körözését megszüntették, Chantal Ildikót azóta is eltűntként keresik.