tóth gabi
Az olasz apa kislányát 2012-ben rabolta el magyar édesanyja. Tonello most nem várt helyről kaphat segítséget.
Mint arról a Ripost is többször írt, a poklok poklát járja immáron 11 éve egy olasz édesapa, az 51 éves Andrea Tonello. A férfi 2012. november 30-a óta nem látta kislányát, Chantal Ildikó Tonellót, az akkor 14 hónapos gyermeket ugyanis magyar édesanyja, S. Klaudia elrabolta tőle.
Mint azt megírtuk, a szülők békében éltek együtt Padovában, amikor egy nap az anya hazautazott mezőkövesdi otthonába a kislányával. Andrea innen már csak egy üzenetet kapott Klaudiától, amiben az asszony megírta a döbbent férfinek: nem utazik vissza és kislányát sem látja többé. A nő ezután a közös gyermekükkel együtt felszívódott, senki nem tudja, hol lehet.
Az elmúlt 11 évben Andrea minden követ megmozgatott, hogy rábukkanjon lányára: többször is járt Magyarországon, emellett az olasz és a magyar sajtóban is kereste a kislányt, mi több, még a pápa segítségét is kérte. Bár Klaudia ellen még eljárás is indult, és az olasz bíróság 4 évre és 250 ezer eurós kártérítésre is ítélte, a nemzetközi elfogatóparancs pedig érvényben volt ellene, sem ő, sem a már kiskamasz Chantal nem került elő.
A lány tavaly szeptember 15-én töltötte be a 12. életévét, édesapja pedig lassan belerokkan a lánya hiánya miatt érzett fájdalomba: a férfi ez idő alatt több levelet is írt lányának, karácsonyra ajándékot vesz neki. Születésnapját is minden egyes évben megünnepli, méghozzá szívszorító módon: tortát készít Chantalak, amin az egyre növekvő számú gyertyákat minden egyes évben ő fújja el gyermeke helyett. Az Il Gazettinonak most elmondta: vérzik a szíve, hogy senki nem keresi gyermekét.
Annyira keményen küzdöttem, hogy visszaszerezzem, és mindezt egyedül, a végkimerültségig. Miközben tudom, hogy Chantal él, de egyre távolabb kerül tőlem. Fáj, hogy már senki sem keresi
- mondta a lapnak a kétségbeesett apa. Andrea egyszerűen nem érti, hogy egy olasz állampolgárt miért nem keres a kormánya.
Nem értem, hogyan lehetséges az, hogy egyetlen nemzeti intézményt sem érdekel, hogy egy 12 éves olasz állampolgár gyakorlatilag eltűnt a föld színéről, és menekültként él?
- tette fel a kérdést.
Most azonban új reménysugár csillant fel Andrea előtt: 2022-ben ugyanis megválasztották Olaszország első női kormányfőjét, Giorgia Melonit. Andrea és ügyvédje most hozzá fordulnak segítségért:
Most ügyvédemmel, Chiara Balbinot-val ismét megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot az új kormány tagjaival, abban a reményben, hogy elérjük a miniszterelnököt, aki anyaként jól ismeri a szülő és gyermek közötti köteléket. Ezért Meloni asszonyhoz nem csak, mint Olaszország vezetőjéhez, hanem, mint anyához fordulok
- mondta az apa, aki az elmúlt években sem hagyta annyiban a kutakodást. Mint többször is mondta, soha nem mond le kislányáról. Még mindig jól emlékszik arra a napra, mikor utoljára megölelhette őt.
Chantal aznap megtette az első lépéseit, de ez volt az utolsó alkalom, amikor a karomban tartottam, megcsókoltam, megöleltem. És ez volt az utolsó alkalom, amikor láttam őt. Szívem mélyén mindig reméltem, hogy tudja: keresem és végtelenül szeretem őt, és minden egyes nap hiányzik
- szögezte le az apa.