RETRO RÁDIÓ

Felújítás közben került elő: 122 éves üzenetet találtak az eleki templomban

CHI
Szerző
CHI
Létrehozva2023. 12. 02. 11:15

Időkapszulát és az egykori esperes-plébános 122 éve írt levelét találták meg  a Sarlós Boldogasszony-templom kupolájában a Békés vármegyei Eleken.

Eleki templom
Fotó:  Facebook

"Dicsértessék a Jézus Krisztus!" - így köszöntötte az utókort Kramp János eleki esperes-plébános az időkapszulába rejtett, 1901-ben írt levélben. Azt írta, hogy a kapszulát rejtő rézgolyó és kereszt 1904. október 19-én került a helyére gróf Wenckheim Frigyes, gróf Wenckheim Géza és gróf Wenckheim Dénes, az Eleki Római Katolikus Egyház kegyurai költségén. Ugyanezen személyek készíttették a toronytetőt, amit rézlemezekkel fedettek le, és a templom egyéb részeit is javíttatták.

Az eleki Sarlós Boldogasszony-templom felújítása október végén kezdődött el az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárságtól kapott 120 millió forintos forrásból. A támogatásból elvégzik a templom rézkupolájának részben a restaurálását, részben új lemezekkel való fedését - e munkálatok közben bukkantak az időkapszulára.

Szelezsán György (független) polgármester elárulta, a felújított kupolába ők is szeretnének időkapszulát elhelyezni. Egyrészt beletennék a most megtalált levél másolatát, másrészt megfogalmaznák gondolataikat arról, hogyan élnek és mit gondolnak az elekiek a 2020-as években.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.