tóth gabi
Egyre népszerűbbek itthon a húsmentes és állati összetevő nélkül készülő ételek, az így főző éttermek. Ezért is döntött úgy a Nébih, hogy kicsit a körmére néz a vegán ételt kínáló cégeknek. Erre jutottak!
Ezúttal házhoz szállított vegán készételeket és vendéglátó helyiségeket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Összesen 13 készétel, öt pizza, öt hamburger és három snickers szelet került a Szupermenta asztalára. A labortesztek után meg is kóstolták őket, hogy kiderüljön, melyik a legfinomabb. Emellett hat vendéglátóegységet is ellenőriztek: sokatmondó, hogy ezek közül négy esetben eljárást kellett indítani.
A tesztelt 13 vendéglátóegységből 8 kizárólag vegán ételeket készít, öt helyen pedig állati eredetű összetevőket tartalmazó ételek is megtalálhatóak az étlapon. Így az egyik terület -az általános higiénia mellett-, amit a szakemberek vizsgáltak, az volt, hogy van-e állati eredetű összetevő a vegán ételekben. A szakemberek felmérő jelleggel megnézték a szállítóboxok tisztaságát - itt mindent rendben találtak -, azt, hogy van-e az ételekben valamilyen emberi egészségre veszélyes összetevő - 8 ételben találtak, emiatt pedig négy étteremben indítottak eljárást - és laboratóriumban azt is megvizsgálták, van-e a mintákban állati fehérje - 7 esetben találtak, de ez nem feltétlen jelenti azt, hogy az ételek készítésekor került beléjük.
Egyelőre csak elvárás, hogy egy vegán ételben ne legyen állati fehérje
Alapvető elvárás, hogy egy vegán étel ne tartalmazzon semmilyen állati eredetű összetevőt. Jogilag azonban a vegán jellegre egyelőre nincs egyértelmű és kötelező érvényű meghatározás. Azt viszont nem árt tudni, hogy a vegán ételeket készítő vállalkozásokra ugyanazok az élelmiszerbiztonsági szabályok vonatkoznak, mint az állati eredetű élelmiszereket felhasználó vendéglátókra. Így például a vásárlói tájékoztatás sosem lehet félrevezető, az allergénekről pedig – mint a tej és a tojás – kötelező még a megrendelés előtt informálni a vásárlókat, még akkor is, ha az csak nyomokban fordulhat elő az ételben.
A vegán készételek laboratóriumi ellenőrzése mellett azt is vizsgálták, melyik a legfinomabb. Szakértő és laikus bírálók egyaránt pontozzák a termékeket, négy szempont szerint: külső megjelenés, állag, illat, íz. A pizzák rangsorát tekintve a dobogó legfelső fokára a Napfényes Vegán Étterem – Vegán szénégető pizza állhatott. A hamburgereket illetően első helyezett az Édeni Vegán – Vegán klasszikus hamburger lett. A snickers süteményeknél viszont egyszerű dolguk volt a kóstolóknak: a tesztben résztvevő három desszert közül az egyiket élelmiszerbiztonsági, a másikat pedig minőségi hiba miatt ki kellett zárni, így egyetlen vegán sütemény állhatott dobogóra: a Zabrakadabra Oktogon – Vegán snickers szelete.