RETRO RÁDIÓ

Nevelőapja kéthetente erőszakolt meg egy 10 éves kislányt

B. V.
Szerző
B. V.
Létrehozva2023. 11. 14. 19:30
Frissítve2023. 11. 20. 09:19

Az apát a lány anyja jelentette fel. Elítélték, és szülői felügyeleti jogát elvették saját fia felett is.

A Győri Fellebviteli Főügyészség közleménye szerint a vádlott 9 éven keresztül élettársi kapcsolatban élt, amiből egy közös gyermek született. Fiukon kívül velük élt még a nő előző kapcsolatából született lánya is, aki 2021 júniusáig nem is tudta, hogy a férfi nem a vér szerinti apja. A szexuális cselekményekre, erőszakra azok után került sor, hogy a pár kapcsolata megromlott, és az anya elköltözött otthonról a gyerekekkel. Mivel a szülői felügyeleti jogot továbbra is közösen gyakorolták a gyerekek minden második hétvégét nála töltöttek. Ezeken az alkalmakon 2021 februárjától júniusig folyamatosan molesztálta 10 éves nevelt lányát, amíg a fia aludt. 

Molesztálta 10 éves nevelt lányát. Fotó: kittipong053 / Shuterstock

A kislány csak nyáron merte elmondani édesanyjának azt, hogy mit is tesz vele a férfi. A nő ezt követően rögtön feljelentést tett, ami miatt a Szombathelyi Törvényszék a vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 6 év fegyházbüntetésre, és további 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a törvény értelmében feltételes szabadságra nem bocsátható. Végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba. A szülői felügyeleti jogát a sértett vonatkozásában megszüntette.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás érdekében, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. Ezzel ellentétben a Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a férfi a jogi és az erkölcsi kötelezettségeit is súlyosan megszegte, ezért a büntetése súlyosítását tartja indokoltnak. Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.