RETRO RÁDIÓ

Kevesebb eső, több napsütés: a vasárnapunk egy fokkal jobb lesz, mint a szombat

B. V.
Szerző
B. V.
Létrehozva2023. 11. 12. 06:30
Frissítve2023. 11. 12. 09:58

Folyamatosan csökkenni fog vasárnap napközben a felhőzet.

A nap első felében északkeleten még előfordulhat csapadék az erősen felhős égből, azonban ahogy nyugat felől egyre inkább szakadozik fel a felhőzet, ott is kisüt majd délutánra a nap. Ennek ellenére a levegő nagy ütemben nem melegszik, átlagosan maximum 9-10 fokos értékeket mérhetünk majd napközben. 

A hétvége utolsó napján egy fokkal jobb idő lesz Fotó: koponyeg.hu

Vasárnap napközben az északkeleti harmadban is felszakadozik, csökken a felhőzet. Ott még a déli órákig előfordul eső, zápor, másutt nagyrészt derült, napos idő várható. A nyugati, északnyugati szelet gyakran kísérik erős, ma estig néhol viharos széllökések, de délutánra az is mérséklődik. A reggeli hőmérséklet 0-6 fok között alakul, míg nappal 10 fok lesz az átlaghőmérséklet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat két vármegyére adott ki riasztást, de oda sem eső vagy szél miatt. A ködre hívják fel a figyelmet.

Tartós (> 6 óra) sűrű köd (látástávolság pár száz méter) várható.

Két vármegyére adtak ki riasztást. Fotó: met.hu / Országos Meteorológiai Szolgálat

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.