RETRO RÁDIÓ

Hétvégére ismét elromlik az idő, kár is reménykedni

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 11. 10. 06:30
Frissítve2023. 11. 10. 08:11

Már csak a jövő hét hozhat kellemesebb időjárást.

Többfelé kell esőre számítani a hétvégén, és erős széllökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet is csökkenni kezd: az ország keleti harmadában ismét előfordulhat gyenge fagy, az éjszakai minimumok -2 és +3 Celsius-fok között várhatók - derül ki a Köpönyeg országos középtávú előrejelzéséből.

időjárás, időjárás-előrejelzés, Shutterstock, vihar, szél, köd, napsütés, eső
Fotó: IgorZh / Shutterstock

Pénteken erősen felhős vagy borult lesz az ég. A csapadékzóna kelet, északkelet felé haladva sokfelé okoz esőt, záport, a Tiszántúlra csak késő délután érkezik meg. A déli szél több helyen élénk lesz, a magasabban fekvő helyeken és délkeleten erős széllökések is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul, a legmelegebb a keleti, délkeleti határnál lesz.

Szombaton eleinte erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, majd délután délnyugat felől csökken a felhőzet. Szórványosan előfordulhat eső, zápor, délnyugaton egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati szelet élénk, a Győr-Szeged sáv mentén erős lökések kísérhetik. Reggel 1 és 9, a kora délutáni órákban 6 és 12 fokot mérhetnek.

Vasárnap hajnalra főleg délnyugaton köd képződhet. Napközben eleinte északkeleten még felhős, csapadékos idő várható, majd ott is változóan felhős lesz az ég, a nyugati, északnyugati szél megerősödhet. A minimum-hőmérséklet mínusz 3 és plusz 5, a maximum 6 és 12 fok között alakul.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.