RETRO RÁDIÓ

Büntetni akart a fékezéssel, csúnya baleset lett a vége

B. V.
Szerző
B. V.
Létrehozva2023. 11. 21. 17:30

Tette miatt most a bíróságon kell felelnie.

Közúti veszélyeztetés és rongálás miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy „büntetőfékezést” elkövető férfi ellen. A vádirat szerint egy fiatal, 20 éves férfi összetűzésbe keveredett egy másik autóssal, aki épp előtte haladt, miközben ő kanyarodott. A vétkes sofőr a számára nem megfelelő szituáció miatt feldühödött, gyorsan megelőzte, majd hirtelen állóra fékezte a kocsiját, hogy megtorolja a konfliktust. 

nyugdíj
pénz
Fizetnie kell tette miatt. Fotó: shutterstock

A másik sofőr már nem tudott megállni, és a vádlott autójának ütközött, ami miatt az ő kocsijában 100 ezer forintos kár keletkezett. Tette miatt az ügyészség a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát és abban felfüggesztett börtönbüntetés, valamint járművezetéstől eltiltás kiszabását, továbbá a 290 000 forintos bűnügyi költség megfizetésére kötelezést is indítványozta - közölte a Veszprém vármegyei Főügyészség

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.