kulcsár edina
A 105 éves erdélyi Ida néni jó egészségnek örvend és szívesen mesél a régi időkről, életéről. Örömmel emlékszik vissza 2019-re, a napra, amikor visszakapta a magyar állampolgárságot.
1918-ban, még az Osztrák-Magyar Monarchia idején született Erdély alighanem legidősebb asszonya, az erdélyi Bágyon községben élő Székely Ida néni, eredetileg magyar állampolgárként.
Néhány évvel ezelőtt még saját maga látta el a ház körüli, napi teendőket, de 103 éves korában úgy döntött, beköltözik a helyi szociális otthonba.
Éreztem, hogy egyre gyengébb vagyok és már nem tudom ellátni az alapvető tennivalókat sem, ezért jobbnak láttam segítséget kérni és bevonulni az otthonba
– indokolta döntését.
2018-ban, a századik születésnapja után kapta vissza a magyar állampolgárságát, az azt igazoló okiratot, méghozzá személyesen Magyarország főkonzulátusának munkatársaitól. Ida néni boldogan, örömmel emlékszik vissza az eseményre:
Megható és megtisztelő volt számomra, hogy ennyi idő után újra magyar állampolgár lehetek, hiszen annak is születtem.
A földművelő családba született idős hölgy még jól emlékszik a két világháború közti évekre. Örömmel idézi fel megismerkedésüket férjével, a 15 évvel idősebb Lászlóval.
A falubeli bálban találkoztunk, de az élet hamarosan elszakított bennünket egymástól. László az esküvő után négy hónappal behívót kapott a háborúba
– idézi fel, és az emlék még ma is szomorúvá teszi.
Ezután nyolc évig egyedül maradtam. Borzasztóan nehéz és hosszú idő volt ez.
Miután férje hazatért a frontról, még negyven évet éltek együtt, harmóniában és boldogságban. Földműveléssel és állattartással foglalkoztak, viszonylag jómódban éltek.
Ida néni – bár rendszeresen látogatják néhai testvéreinek gyermekei, unokái – van, amit nagyon sajnál, hogy kimaradt az életéből:
Visszatekintve az életemre, azt bánom a legjobban, hogy nem született saját gyermekem, aki támaszom lehetne idős éveimre.
Ida néni legszomorúbb emléke mégis az, amikor édesapja hadifogságba került és nem maradt támaszuk otthon. Reménytelennek és kilátástalannak érezték a helyzetüket, hiszen neki és három testvérének kellett helyt állniuk és édesanyjukat segíteni.
Nem tudtuk, valaha viszontlátjuk-e szeretett édesapánkat élve
– emlékszik vissza, majd hozzáteszi:
Éppen ezért, azt üzenem a fiataloknak, élvezzék az életet, a pillanatot, mert sosem tudhatjuk, meddig ölelhetjük egymást és szeretteinket.
Ida néni a korát meghazudtoló állapotban éli mindennapjait, kitűnő egészségnek örvend. Mindenkit megismer és mindenre emlékszik, nagyon szívesen mesél az életéről, a régi időkről.
Azt nem tudom, mit hoz a holnap, de most jól vagyok, és ez a fontos. Igyekszem minden napot, a nap minden óráját megbecsülni
– zárja a beszélgetést az idős asszony.