RETRO RÁDIÓ

Idén előszőr új helyszínen indult a 16. Nemzeti Vágta – Galéria!

H. Á.
Szerző
H. Á.
Létrehozva2023. 10. 07. 18:00

Az új versenypálya sok meglepetést tartogatott a 2023-as év versenyzőinek.

A 2023-as Nemzeti Vágtát a korábbi Hősök tere helyett egy egészen új helyszínen rendezték meg. A 16. alkalomnak így a Szilvásváradon található versenypálya adott otthont. Az újszerű környezet sok meglepetést tartogatott még a rutinosabb versenyzőknek is.

TÓTH Tamara; NAGY István
Tóth Tamara lett a 16. Nemzeti Vágta győztese (k), mellette Nagy István agrárminiszter (b). Fotó: Komka Péter / MTI

A 16. Nemzeti Vágtát szeptember 30. és október 1. között rendezték meg a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A rendezvény célja már a kezdetektől fogva a lovas hagyományok felelevenítése és az országimázs nemzetközi szintű építése. Ehhez a magyar lovasok, valamint a magyarországi lovardák is évről évre hozzájárulnak. Hiszen Magyarország egyedülálló lovas ünnepe a hazai tradíciókra épül. Lehetőséget biztosít a kulturális, turisztikai, gasztronómiai és történelmi fellendülésre.

Az idei programok között szerepelt kishuszár vágta, fogatvágta, történelmi lovasgála, kocsitoló verseny, méneshajtás, díjugrató verseny, jótékonysági sztárfutam és még sok, korábban nem várt meglepetés.

A népszerű bükki üdülőhely Szilvásvárad gyönyörű környezetében több újításra adott alkalmat. A vadregényes Szalajka-völgy, a Fátyol-vízesés és a pisztrángos tavak közelében az egész család kikapcsolódhatott, miközben a futamokat nézték. A regionális előfutamokat követően a döntőben az ország legjobb amatőr lovasai versenyeztek egymással.

Az egyik legnagyobb hazai lovas rendezvényen Tóth Tamara, Bács-Kiskun vármegye versenyzője lett a 16. Nemzeti Vágta győztese, akinek Nagy István agrárminiszter adta át az első helyezésért járó díjat. A bahreini Mahmood Mohamed Yar Mohamed Raed pedig a nemzetközi futam első helyét szerezte meg a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban.

Az eseményről készült felvételeket az alábbi, lapozható galériánkban nézheted meg a képre kattintva:

nemzeti vagta abonyi
nemzeti vagta abonyi
nemzeti vagta abonyi
nemzeti vagta abonyi
nemzeti vagta abonyi
nemzeti vagta abonyi
nemzeti vagta abonyi
nemzeti vagta abonyi
nemzeti vagta abonyi
nemzeti vagta abonyi
TÓTH Tamara; NAGY István
RAED, Mahmood Mohamed Yar Mohamed

Korábban minden évben a Hősök terén rendezték a Nemzeti Vágtát, idén azonban a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont volt a helyszín, ami minden hazai és nemzetközi szabványnak megfelel. A pálya talaja speciális kiváló nedvességelvezető és lólábkímélő anyagból készült, így minden évszakban használható. A pálya jellegzetessége miatt a versenyzőktől és lovuktól komoly együttműködést igényel, ezért a képzettebb és technikásabb versenyző párosoknak kedvez.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.