RETRO RÁDIÓ

Régi levelével búcsúzik Kozma atya Sólyom Lászlótól

Z. SZ.
Szerző
Z. SZ.
Létrehozva2023. 10. 18. 14:14

Szerdán délben temették Sólyom Lászlót a Fiumei úti sírkertben. A volt kormányfőtől Kozma Imre atya, a Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke a 75. születésnapjára írt levelével búcsúzott, amiben megköszönte, hogy a legszegényebbek egyik fő támogatója volt.

Sólyom László volt államfőt, az Alkotmánybíróság első elnökét, akadémikust, egyetemi tanárt október 18-án, szerdán helyezték örök nyugalomra a Fiumei úti sírkertben – adta hírül a Nemzeti Örökség Intézete. 

Sólyom László
Sólyom László „óriási erővel, tevékenyen és derűvel viselt hosszú betegség után” hunyt el október 8-án Fotó: Kovács Attila

Sólyom László 81 éves korában hunyt el. Az Alkotmánybíróság első elnöke volt, kilenc évig töltötte be ezt a posztot, majd öt éven át köztársasági elnök volt, 2005-2010 között. A Sándor-palota saját halottjának tekinti, Novák Katalin köztársasági elnök így emlékezett meg róla: "Sólyom László nemzetközileg elismert jogtudós volt, akinek előbb a Nemzeti Kerekasztal résztvevőjeként, majd az Alkotmánybíróság első elnökeként meghatározó szerepe volt a rendszerváltoztatásban, a demokrácia és az életünket meghatározó alkotmányos keretek megteremtésében." Orbán Viktor is tisztelettel búcsúzott tőle:

Kozma Imre atya, Irgalmas rendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke rendhagyó módon emlékezett meg Sólyom Lászlóról: a köztársasági elnök 75. születésnapján elmondott köszöntőjét idézte, melyet a Magyar Nemzet tett most közzé. Ebben azt írja: "Amikor Sólyom László elnök urat köszöntjük, jó döntéseire emlékezünk." 

Kozma Imre atya szerint Sólyom László a legszegényebbek egyik fő támogatója volt. Fotó: Németh András Péter / Szabad Föld

Sólyom Lászlót a legszegényebbek egyik fő támogatójának nevezte. Ő maga ezzel sosem kérkedett, nem verte nagydobra, de tiszteletdíja nagy részét a szegényekre fordította, bőkezűen adományozott a Máltai Szeretetszolgálat nemes céljaira is.  Kozma atya  gazdag embernek nevezte őt, hozzátéve: "ha igaz, hogy az gazdagít, amit mások megsegítésére fordítunk".

Kozma atya Jézus szavaira emlékeztetett: "Gyűjtsetek magatoknak kincset a mennyben, ahol a moly meg nem rágja, a rozsda el nem emészti, ahol a tolvajok el nem lopják. Ahol a kincsetek, ott a szívetek!"

A máltaiak és mások nevében megköszönte "nem feledő hálával" Sólyom László bőkezűségét, aki nem földi, de égi kincseket gyűjtött. "Rajtunk kívül ezt Isten is számon tartja, s a méltó választ Ő adja" - tette hozzá annak idején köszöntőjében az atya.

Most ettől a bőkezűségében gazdaggá vált embertől búcsúzik, mindazok nevében is, akik részesültek e bőkezűség áldásaiban. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.