RETRO RÁDIÓ

"Akármi is van, ő az én lányom" – Mindent megtesz családja a 11 éves súlyos beteg Rékáért

Létrehozva2023. 10. 29. 14:00

A kislánynál egyéves korában agyi cisztát diagnosztizáltak, azóta az életük egy küzdelem.

A nyíregyházi 11 éves kislánynak, Varga Rékának az egész élete egy küzdelem. Születésekor egy teljesen átlagos baba volt, ám egyéves korában édesanyja arra lett figyelmes, hogy hiába szól a lányának, ő a másik irányba figyel. Ekkor derült ki, hogy Rékának agyi cisztája van. Az egész családot megrázta ez a diagnózis. Azóta mindent próbálnak megadni Rékának, hogy amennyire lehet, ő is teljes életet élhessen.

Nikolett mindent megtesz Rékáért  Fotó: Ripost

Réka születése óta súlyos fogyatékossággal küzd. Édesanyja, Milákné Varga Nikolett lapunknak mesélte el, hogyan is derült ki a kislány szörnyű betegsége.

Semmi probléma nem volt vele egészen egyéves koráig. Tudott állni, már lépegetett, amikor észrevettem, hogy hiába szólok neki, hívom a nevén, nem igazán reagál, vagy épp nem oda figyel. Nagyon aggódtam, mi lehet vele, ezért elvittem orvoshoz, ahol közölték velem, hogy Rékának agyi cisztája van

– mesélte az édesanya. 

Innentől kezdve a család megindult a lejtőn. A kislánynak egyre több és több betegségére derült fény. Agyvérzés, epilepszia és agyi bénuláson túl két idegsebészeti beavatkozáson is átesett, ugyanis egy söntöt kellett a kislány agyába ültetni.

Amikor megtudtuk, hogy mi a baj, teljesen lesokkolt. Hetekig nem szóltam senkihez, depressziós voltam. Aztán rájöttem, hogy erősnek kell lennem, hiszen én vagyok a támasza. Mindig azt mondom, amikor az emberek kérdezik, hogy hogy bírom ezt lelkileg, hogy ezt elfogadni lehet, de feldolgozni nem

 – fejtette ki Nikolett. 

Réka egyéves koráig átlagos kisgyerek volt  Fotó: Ripost

"Réka teljesen mozgásképtelen, tehát nem ül, nem jár, nem beszél és sajnos látni sem lát. Napi 24 órás felügyeletet igényel. Gyakran nem tudja megkülönböztetni a nappalt sem az éjszakától, ezért van, hogy éjszaka is fel kell hozzá kelnem" – folytatta.

Nikolett lapunknak elárulta, az orvosok felajánlották neki, hogy a kislányt egy egészségügyi intézménybe adja, ahol gondoskodnának róla, azonban benne fel sem merült ez a gondolat.

Kinevettem az orvost. Sosem tennék vele ilyet, akármi is van, ő az én lányom, az én gyerekem és szeretem. Teljes értékű családtag, attól függetlenül, hogy milyen az állapota. Ahova csak tudjuk, mindenhova visszük magunkkal

– részletezte.

A család viszont nagyon nehéz anyagi helyzetben van. Nikolett férje szívbeteg, ő maga pedig minden idejét Rékával tölti, így nem tud munkát vállalni.

"Családunk anyagi és egészségügyi problémái miatt nehézkesen tudjuk megoldani a kislány mindennapi szükségleteihez való dolgokat és gyógyászati eszközöket, melyek nélkülözhetetlenek számára. Szeretnénk magánkezelésekre is elvinni, de sajnos ezt nem tudjuk finanszírozni a saját jövedelmünkből" – mondta lapunknak szomorúan Nikolett.

Amennyiben te is szeretnél segíteni Rékának, támogathatod őt a Nyír1Bikers motoros alapítvány vagy a család saját számlaszámán. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.