tóth gabi
A hatéves Korina féléves volt, amikor láthatóvá vált, hogy nem úgy fejlődik, mint az ikertestvére, Kloé. A kislányról kiderült, hogy sérült a központi idegrendszere. Most minden álma a kislánynak és családjának, hogy Korina megtanuljon járni.
A hatéves Korina féléves volt, amikor láthatóvá vált, hogy nem úgy fejlődik, mint az ikertestvére, Kloé. A kislányról kiderült, hogy sérült a mozgásszervi idegrendszere, azóta pedig bár rendszeresen jár fejlesztésekre, még nem tud járni. A kicsi lány és édesapja célja, hogy Korina megtanuljon önállóan járni, még ha segédeszközzel is és egyszer majd képes legyen az önálló életre.
Korina jelenleg négykézláb közlekedik a szobán belül, de már próbálkozik a járókerettel is. Bal kezét csupán segédkéznek használja, a jobb kezét használja elsődlegesen. Felkockázott szendvicset vagy szilárd ételt tud enni egyedül is, de a kanalat például nehezen használja
– árulta el az édesapa a Ripostnak, miben kell segíteni a kislánynak, aki maga is sokat mondja, hogy szeretne megtanulni járni, hogy együtt játszhasson testvéreivel az udvaron.
„Nem tudom őt elvinni egy játszótérre sem, hiszen mégis, hogy csúszdáztassak egy gyereket, aki nem tud járni? Nagyon nehéz ez lelkileg, de már beletörődtem, és tudom, hogy nem szabad feladni a cél érdekében, ami a járás" – tette hozzá az édesapa, aki már a híres Dr. Igor Nazarovhoz is eljuttatta Korinát Barcelonába, aki megműtötte a kislányt.
Most azonban úgy döntött, hogy mivel nem hozta meg a várt eredményeket a specialista beavatkozása, egy új lehetőség után néznek, ami segíthet Korinán. Addig is azonban az az első, hogy Korina sokat erősödjön és részt vegyen az intenzív fejlesztéseken.
Korina bár nap mint nap olyan küzdelmeken van túl, ami egy egészséges gyermeknek elképzelhetetlen, mégis csupa öröm, mosoly és életerő a kislány. Jelenleg egy kéthetes fejlesztésen vesz részt édesapjával Budapesten, ahová elkísérte őt a Ripost stábja is. Korina nagy mosollyal és beszámolóval fogadta a Ripost munkatársait és vidámat mutatta meg, hogyan küzd azért, hogy teljesüljön az álma, azaz megtanuljon járni.