RETRO RÁDIÓ

„Isten nyugosztalja, Marika néni…” - Gyorsulási verseny miatt gázoltak halálra egy 69 éves nőt?

Létrehozva2023. 10. 06. 05:00
Frissítve2023. 10. 06. 15:04

Egy szemtanú azt látta, ahogy két autó halad egymás mellett egyre gyorsulva, majd a következő pillanatban egy test repült magasra. Bár a mentő perceken belül megérkezett a helyszínre, az idős asszony életét már nem tudták megmenteni.

Egy 69 éves idős asszonyt gázoltak halálra kedd este Berettyóújfalu központjában. A nő egy négysávos úttesten akart átszaladni, amikor körülbelül a felénél egy autó elütötte. Egy éppen arra járó mentőautó azonnal megkezdte a hölgy újraélesztését, a helyszínre pedig pillanatokon belül mentőhelikopter is érkezett. Bár több mint fél órán keresztül küzdöttek az asszony életéért, a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A baleset helyszínén elhunyt az idős asszony Berettyóújfaluban. Fotó: Haon.hu

Az már az első híradásokból is kiderült, hogy nagyerejű lehetett az ütközés, a hölgy ugyanis a járdára esett az út közepéről, kalapja és egyik cipője is lerepült. Most egy szemtanú arról számolt be, hogy a gázoló vélhetően versenyezhetett egy másik kocsival. A leírás szerint az áldozat nem rögtön a járdára repült, hanem előtte a magasba repült fel, utána zuhant a teste egy üzlet bejáratához.

„Egy sötét BMW és a balesetben résztvevő autó állt a templom mellett a járdánál a balra kanyarodó sávban. Amikor zöldre váltott a lámpa, kifordultak a Dózsa György utcára. 

Az elölről induló BMW a belső sávban, a balesetben résztvevő pedig erőteljesen gyorsítva a külsőben.

 Amikor a BMW mellé ért, az nyomott egy kövér gázt – olyan füstöt lökött, hogy nem értettem, hogyan lehet műszakija egy ilyen autónak. A lámpától hátulról nem láttam, hogy melyik autó volt előbb, de körülbelül egymás mellett haladhattak. 

A szemtanú szerint versenyezhetett a gázoló a baleset előtt. Fotó: Facebook

A következő pillanatban fékcsikorgás, puffanás és egy magasba repülő test. Ennyi látszott a balesetből a sarokról. Gyalog voltam, de mire az egykori vasbolt magasságába értem, ahol az ajtóban a test feküdt, már meg is állt egy mentő. Szóval nagyon hamar megérkeztek, de amilyen magasra repült az áldozat, nem tűnt valószínűnek, hogy segíthetnek rajta. A test mellett akkor már voltak páran, úgy gondolom, hogy a törött autóból” – írta a szemtanú.

Az idős asszony kalapja és egyik cipője is lerepült. Fotó: Haon.hu

„Isten nyugosztalja, Marika néni…” - írta az asszony egyik ismerőse. Sokan firtatják a neten, hogy ha a baleset helyszínétől 200-200 méterre mindkét irányban lámpás kereszteződés van, ahol biztonságosan átkelhetett volna, miért az úton rohant át az asszony. Erre a kérdésre azonban választ már nem kapnak. 

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. Információink szerint azóta kizárták annak a lehetőségét, hogy gyorsulási verseny okozta a balesetet. „Tájékoztatom, hogy a helyszínelés adatai és az eddig rendelkezésre álló információk alapján egyértelműen kizárásra került az, hogy „illegális gyorsulás” előzte meg a balesetet” – tájékoztatta lapunkat a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-Főkapitányság sajtóosztálya.

 

 

 

 


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.