RETRO RÁDIÓ

Új emberré vált Erzsike néni, mióta újra láthatta a fiát, akiről évtizedekig nem tudott semmit

KN
Szerző
KN
Létrehozva2023. 10. 20. 20:30

Erzsike néni 30 év után először látta idősebbik fiát Istvánt. A fiatalabb gyerekéről Attiláról már csak a halálhírét tudhatta meg.

Erzsike néni 30 évig nem tudott semmit árvaházba adott fiairól, Attiláról és Istvánról. A 79 éves asszony hajléktalanként élt, de egy hónapja a postásként dolgozó sárkeresztúri családanya Editke befogadta és segített felkeresni Erzsike fiait. A kisebbik fiáról Attiláról kiderült, hogy elhunyt, az idősebbik gyerekével Istvánnal sikerült felvennie a kapcsolatot és a Ripost lehetővé tette, hogy találkozzanak.

Erzsike néni izgatottan várta, hogy találkozhasson a fiával Fotó: Bánkúti Sándor

Erzsike néni azóta is az események hatása alatt van

Erzsike néni annyira várta, hogy találkozhasson fiával Istvánnal, hogy már a megbeszélt nap előtt útra készen kiült a nappaliba. 

Felöltözve várt kint a nappaliban, mondtam, neki, hogy "Erzsike néni, majd csak holnap jönnek", utána csalódottan ment vissza a szobájába

 - mesélte Editke. Az idős asszony nagyon örült amikor végre eljött a nagy nap; sírva borult rég nem látott fia nyakába. A 79 éves asszony azóta is a találkozás hatása alatt van, olyan mintha kicserélték volna. Szüntelenül a történtekről beszél és izgatott, hogy mikor láthatja újra a fiát. 

"Azóta nagyon boldog" - újságolta Editke. Erzsike néni 200 kilométerre él a fiától, ezért a kapcsolatot telefonon tartják.

Editke fogadta be Erzsike nénit Fotó: Bánkúti Sándor

Virágot szeretne vinni elhunyt fia sírjára

Erzsike néni kisebbik fiáról sajnos már csak a halálhírét tudhatta meg. Attila hajléktalanként élt Székesfehérváron, de idén májusban 49 évesen elhunyt. Az édesanya nem volt ott a fia temetésén, nem tudja, hogy hol nyugszik. Egyik legnagyobb vágya, hogy elmenjen a fia sírjához és virágot tehessen rá

 

Videón mutatjuk a nagy találkozást:

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.