tóth gabi
Napjainkban már elképzelhetetlen az élet mobiltelefon, illetve okostelefon nélkül. A mindennapjaink része lett ez a készülék, aminek számos előnye és hátránya is van, de vajon hogyan is kezdődött a maroktelefonok története.
Egy mai gyereknek, fiatalnak feltehetően furcsa látvány egy klasszikus vonalas telefon, ami jelenünkben múzeumi darab, pedig a mobilok megjelenése előtt egészen más világot éltek az emberek. Október közepén lesz 40 éve annak, hogy bemutatták az első kereskedelmi forgalomban is kapható készüléket Chicagóban. Ez nem volt más, mint a DynaTAC 8000x, amit akkoriban 3995 dollárért árultak, ez mai áron csaknem másfél millió forint. Ez a telefon egy töltéssel legfeljebb fél órás beszélgetés engedett és közel 1 kg volt a súlya. Antenna nélkül 25 centiméter hosszú volt és a memóriájában harminc nevet lehetett tárolni.
Eleinte kizárólag beszélgetésre használták a mobilokat, később már hangposta, illetve SMS-küldő és fogadó funkciókkal is bírtak a készülékek. Miután igazán fellendült a mobilok kereslete a gyártók azzal próbálták a vevőket magukhoz csábítani, hogy egyre több külső és belső tulajdonsággal ruházták fel az eszközöket. Egyes gyártók törhetetlen és vízálló készülékekkel akarták a piacot meghódítani, mások szabadon választható polifónikus csengőhangokkal, konferenciabeszélgetés funkcióval és hasonló ritkán használt, ám hangzatos tulajdonságokkal ruházták fel a készülékeiket.
A készülékek méretei is érdekes változásokon mentek keresztül, megfigyelhető volt egy fordított arányosság, hiszen a telefonok mérete és súlya egyre kisebb lett, miközben a mobilok „tudása” bővült.
A gyártók felismerték, hogy az informatikai fejlesztések remekül alkalmazhatóak a mobilokban, illetve az internet térhódítása is nagyban hozzájárult, hogy a mobiljainkat, okostelefonra cseréltük. Ez pedig újra a készülékek külsejének megváltozásához vezetett, visszatértek a nagyobb méretek, mert egyre nagyobb kijelzőkre lett szükség. Egy okostelefon, inkább már egy hordozható számítógép, amin netezünk, filmet nézünk, dolgozunk, játszunk, zenét hallgatunk. Egy mai készüléken szinte megszámlálhatatlan sokaságú funkció működik és a fejlesztéseknek köszönhetően ez egyre csak bővül.