tóth gabi
Virág nem sokáig örülhetett a nagypapájától ajándékba kapott ötmillió forintjának, ugyanis az összegnek másnapra nyoma veszett a számlájáról. A fiatal lány feljelentést tett, de egyelőre a bank is értetlenül áll az eset előtt. Kiderült, nem Virág az egyetlen károsult…
Azt gondolná az ember, hogyha a bankszámláján tartja a pénzét, amihez csak saját kóddal vagy ujjlenyomattal lehet hozzáférni, akkor az biztonságban van. Hát, mint kiderült: ez nagy tévedés! A Békés vármegyei Sarkadon élő 20 éves Váczi Virág számlájáról egy nap leforgása alatt 5 millió forintot loptak el a csalók, amit azóta se kapott vissza… Lapunknak a fiatal lány meséli el a történetét.
Ajándékba kapta az 5 millió forintot
„Augusztus 23-án nagy öröm ért, ugyanis a nagypapámtól kaptam 5 millió forintot, amit házfelújításra szántunk. Ezzel minden rendben is volt. Nagyon boldog voltam. Még sosem volt ekkora összeg a számlámon. Ráadásul sok mindent meg szerettünk volna belőle csinálni, így nagyon nagy szükségünk volt rá” - kezdte Virág.
Hekkerek küldhették a kamu emailt
"Miután megkaptuk a pénzt, másnap egy ismert internetes oldalt használtam, hogy eladjam egy régi ruhámat. Egy felhasználó jelentkezett is, hogy megvásárolták. Ezután kaptam egy e-mailt,- amit ilyenkor mindig küld a rendszer, - hogy át akarja utalni érte a pénzt. Rámentem a tovább gombra és egy oldalt dobott fel, ahol meg kellett adni a neved, számod, lakcímed majd ki lehetett választani melyik bankhoz tartozol. Én a Revolut kártyámat adtam meg mivel azon csak pár ezer forint volt. Ezt a kártyát használtam netes vásárlásokra. Eltelt pár perc, betöltődött az oldal, kaptam egy kódot, amit beírtam, de csak a számok látszódtak! Aztán az oldal írta, hogy 2-3 óra múlva a számlámon lesz a pénz. Akkor még nem gondoltam semmi rosszra, de végül kiderült: csalók küldhették az e-mailt, akik ezzel és a megadott adatokkal hozzáférhettek a telefonomhoz.
Ellopták az ajándékba kapott pénzt
Virág éjfélkor felébredt, ránézett a telefonjára. A netbankja küldött egy értesítést, miszerint azonnali átutalás történt: „Azonnali átutalás Váradi Ferencnének. 4.993.214 forint. (Az illető Virág számára teljesen ismeretlen.)
Ijedtemben azonnal sírni kezdtem, fogalmam sem volt, hogy mit csináljak
– folytatta a lány. „Aztán láttam, hogy a bank anélkül, hogy beszélt volna velem, felfüggesztette a kártyámat! Meg volt adva egy szám, amit hívnom kellett. Beszéltem az ügyintézővel, aki azt mondta nyugodjak meg, majd panaszt tettem. Ezután azt mondta az ügyintéző, hogy menjek a rendőrségre. Aztán belegondoltam, hogy ők úgy fagyasztották be a számlámat, hogy nem tudták, hogy azt a pénzt nem én utaltam. Honnan tudták, hogy csalás történt, még azelőtt, hogy megkérdeztek volna? Hajnalba elmentem a párommal a rendőrségre, ahol azt mondták, menjünk vissza reggel, mert akkor lesznek bent azok, akik ezzel foglalkoznak. Ezután feljelentést tettünk. A mai napig várok, ügyvédhez fordultam” - zárta.
István számlájáról 10 milliót loptak el
Tuza István a Metropolnak adott interjújában mesélt arról, hogy valaki a céges számláját lecsupaszította. Az eset szeptember 11-én történt. Aznap a banktól felhívták és megkérdezték, hogy ő kezdeményezte-e a néhány perce elindított, nagyon értékű utalásokat. István azonnal kérte, hogy zárolják a számlát, de akkor már késő volt, az összes pénzét elvitték. Ám ezután jött csak az igazi meglepetés, ugyanis egy ismeretlen férfi felhívta. Elmondta Istvánnak, hogy a pénze fele nála landolt, így zároltatta a számláját, majd visszautalta azt a férfi számlájára. A csalók valószínűleg onnan is tovább akarták játszani a pénzt, de ez már nem sikerült nekik. Így Istvánék a pénzük felét visszakapták. Feljelentést tettek a rendőrségen.