RETRO RÁDIÓ

SMA Zente védelmezte a táncosokat a debreceni virágkarneválon

F.I.
Szerző
F.I.
Létrehozva2023. 08. 29. 15:30

SMA Zentének hatalmas élményben volt része Debrecenben, ahol nemcsak találkozott egyik nagy kedvencével, a tánctehetséggel, Szofival, hanem együtt is vonultak a karneválon.

Lapunk többször beszámolt Zentéről, aki gerinc eredetű izomsorvadásban szenved. A kisfiú 2019-ben kapta meg a világ legdrágább gyógyszerét, a Zolgensmát, ami az életét mentette meg. A szérumra a pénzt elképesztő összefogással sikerült összegyűjteni. A kisfiú azóta is folyamatosan gyógytornára jár, állapota napról napra javul. Számos posztot oszt meg édesanya az életvidám Zente kalandjairól a közösségi médiában. A kisfiú legutóbb a debreceni virágkarneválon is felvonult a Feeling Tánc és Mazsorett Együttessel.

Zente a táncosokkal együtt vonult fel a karneválon (Fotó: Ripost)

Az 5 éves Zente világ életében szerette nézni a táncos előadásokat, élvezi a zenét, a virágokat, a nyüzsgést. Ezért szülei úgy döntöttek, most már elég nagy ahhoz, hogy egy nagyszabású rendezvényen részt vegyen.

Takács-Pántya Barbara, a Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület vezetője lehetővé tette, hogy Zente ne csak nézze a felvonulást, hanem a részese is legyen! Zente igazi mini pasi, ezért csodálta a lányok szépségét és ügyességét. Azt mondta, ő tulajdonképpen azért kíséri őket, hogy mindenkit megvédjen.

 – számolt be a történtekről Zente édesanyja a közösségi oldalon. 

Szofika Zente egyik nagy kedvence (Fotó: Ripost)

A tánctársulat műsorát a Wednesday című népszerű sorozat ihlette, címszerepben Zente abszolút kedvencével, a négyszeres világbajnok 8 éves Takács Szofival.

Boldogsággal tölt el, hogy megismerhettük Zentét. Jövőre is várjuk, mert a lányoknak szüksége van egy ilyen cuki kisfiúra, aki megvédi őket

 – árulta el Takács-Pántya Barbara, Szofi édesanyja. 

A kislány egyébként a karnevál napján, augusztus 20-án töltötte be a nyolcadik életévét, így a fellépés előtt egy tortával is meglepték őt. 

Szofika születésnapját is megünnepelték  Fotó: Ripost

A tánc után pedig Szofi és Zente kéz a kézben vonultak a karneválon. A kisfiú végig lelkesen integetett, szórólapot osztott, tapsoltatta is a közönséget, amiről egy tündéri videó is készült:

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.