RETRO RÁDIÓ

Kocsikulcsot lopott, majd karambolozott a balfék tolvaj Pesten

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2023. 08. 11. 20:45

Nem árulunk el nagy titkot vele: elfogták az autótolvajt.

Hihetetlen, de igaz. Egy budapesti férfi az IX. kerületben betört egy társasházba, majd egy ott lévő lakásból műszaki cikkeket, készpénzt és egy kocsikulcsot vitt el magával. A tolvaj aztán úgy döntött, hogy ha már kocsikulcsa is van, akkor azzal fogja elvinni a szajrét. A férfi azonban úgy tűnik, hogy nem volt egy gyakorlott sofőr, ugyanis néhány utcával arrébb, már az V. kerületben egy parkolóautónak sikerült nekiütköznie. Onnantól újra gyalog menekült tovább.

Man,In,Handcuffs
Elfogta a rendőrség a balfék betörőt /Fotó: Shutterstock/Illusztráció 

Az ügyészség beszámolója szerint a férfi a lakásból két laptopot, egy mobiltelefont, és több tízezerforintnyi készpénzt vitt magával. Az ellopott jármű pedig egy 4 millió forintos kocsi volt, amit ráadásul utána még össze is tört az elkövető.

Nem sokkal később a rendőrség elfogatóparancs alapján elfogta az elkövetőt, akit most lopás bűntettének megalapozott gyanújával vádolnak, és büntetett előélete miatt az ügyészség elrendelte a letartóztatását.

A hatóság egy videót is posztolt a balfék betörőről, amelyen látható, hogy kirabolja a lakást, majd elhajt az autóval.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.